Világrekordot tudhat a magáénak egy bevallottan „karácsonyőrült” német férfi azzal, hogy 444 feldíszített műfenyőt állított fel a lakásában idén karácsonyra.
Az alsó-szászországi Rintelnben élő 55 éves Thomas Jeromin és a felesége, Susanne évről évre valóságos „karácsony-csodaországgá” változtatja saját otthonát a rengeteg feldíszített műfenyővel - írja az MTI.
Tavaly 420 karácsonyfát zsúfoltak be a 100 négyzetméteres lakásba, az idén állított 444 fenyőt 47 ezer égő világítja meg.
A karácsonyfák között akadnak tematikusak is, például Star Wars-figurákkal vagy gumikacsákkal díszített fenyők.
Jeromin minden évben már augusztus első napján lehozza a műfenyőket padlásról, mivel egyebek közt nem kevesebb mint 72 ezer díszgömböt kell rájuk aggatni. Egy ideje már szerte Németországból küldenek neki karácsonyi díszeket.
A koronavírus-járvány előtt a férfi vezetett túrákat is tartott karácsonyfa-paradicsomában.
Idén még nem újította fel ezt a szokását, már csak azért sem, mert túl kevés a hely a lakásban.
A Németországi Rekordintézet (Rekord-Institut für Deutschland, RID) hétfőn a helyszínen ellenőrizte és ismerte el hivatalos RID-világrekordként a karácsonyfaerdőt mint „a legtöbb feldíszített karácsonyfát egy helyen”.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.