Lehetsz 24 éves vagy 54 éves, ugyanis a hátfájdalom életkortól függetlenül jelentkezhet bárkinél. Rengeteg dolog előidézheti azt, hogy nap végére fájó háttal kell bedőlnöd az ágyba. Elsősorban a nem megfelelő testtartás lehet a kiváltó ok, hiszen akik napi 8-10 órát ülnek a számítógép előtt, általában nem húzzák ki magukat eléggé.
De ugyanez igaz azokra, akik nem gép előtt, hanem kasszában, ruhaboltban vagy gyárban dolgoznak: szinte mindenki kissé begörnyedt háttal tölti a napjának jelentős részét, és a sok állás-ülés a csípőre, derékra is kifejti hatását. Szerencsére a jóga hatalmas segítséget nyújthat a megoldásban, ezért mutatunk is 7 pózt, amivel csökkentheted a hátfájdalmakat! - írja a bien.hu.
Térd-a-mellkashoz póz
Ehhez a pózhoz nem lesz szükséged semmire, csak egy matracra, hogy kényelmes legyen a padló. Feküdj le a hátadra, a térdedet hajlítsd be, a talpad pedig legyen a földön.
Vegyél egy mély levegőt, majd miközben kifújod, húzd fel mindkét térdedet a mellkasodig, és a kezeiddel fogd meg a sípcsontodat.
Tartsd ki ezt a pózt 5-10 mély levegővételig, lassan!
Háton fekvésben keresztezett lábhúzás
Ahogy az imént, úgy most is a hátadon kell feküdnöd, behajlított térdekkel, a talpaddal a padlón. Fújd ki a levegőt, majd a bal oldali térdedet húzd fel a mellkasodhoz, miközben a kezeiddel közrefogod ezt a combodat.
Ezután a jobb lábadat helyezd a balra, úgy, hogy merőleges irányba álljon felé. Hajlítsd be a jobb lábadat, majd tartsd meg ezt a pozíciót, közben vegyél mély levegőket, és próbáld meg a lábaidat még közelebb húzni a testedhez.
Kéz-a-nagylábujjhoz póz
Ehhez a pozitúrához szükséged lesz egy jógaszalagra vagy egy hosszú törölközőre. Feküdj hanyatt, a térdeidet behajlítva, körülbelül csípőtávolságra egymástól. Vegyél pár mély, lassú levegőt. Amikor kilélegzel, a jobb oldali térdedet húzd a mellkasodhoz, és a talpad közepén dobd át a szalagot/törölközőt.
A két kezeddel fogd meg egy-egy végét, lehetőleg úgy, hogy a kezeid válltávolságra legyenek egymástól, majd egyenesítsd ki a lábadat, 90°-ban. Ezután lassan próbáld meg a bal lábadat hajlított helyzetből egyenessé tenni.
Ha emiatt feszítő érzést tapasztalsz, inkább hagyd behajlítva. Tartsd meg ezt a pozitúrát 10 lélegzetvételig, majd utána ismételd meg a másik lábaddal is.
Lefelé néző kutya póz
Most négykézlábra kell ereszkedned a matracon: a csuklód egy vonalban legyen a vállaiddal, a térdeid pedig csípőtávolságra egymástól.
Vegyél egy levegőt, majd amikor kifújod, a hasad alsó részét próbáld meg a gerinced felé tolni. A térded helyett állj a talpaidra, de közben a kezed maradjon a matracon, és próbáld meg kinyomni magad úgy, hogy sikerüljön a lefelé néző kutya pózt teljesítened. A térdeid nyugodtan maradjanak behajlítva ezen a ponton.
Vegyél öt mély levegőt, majd ezután próbáld meg a csípődet a mögötted lévő fal felé kitolni, úgy, hogy a térdeid kiegyenesedjenek. Közben érezni fogod, ahogy a gerinced is egyre jobban kiegyenesedik!
Szfinx jógapóz
Feküdj hasra, úgy, hogy az alkarodra támaszkodsz. A könyöködet helyezd a vállaid alá, a kezeid pedig legyenek egyenes vonalban a könyököddel, miközben a lábaidat egymástól csípőtávolságra rakod.
Figyelj arra, hogy a lábfejek a padlón legyenek! Ezután próbáld meg úgy megemelni a felsőtested, hogy a csípőd végig a talajon marad, és nyújtózz előre, majd tartsd ki 5-10 lélegzetvételig.
Szuper választás azoknak, akik derékfájdalommal küzdenek, ugyanis ez a póz remekül ellazítja!
Fél-halak királya póz
Ülj le a matracra, és nyújts egy kicsit a lábaidon. Ezután a jobb oldali térdedet húzd a mellkasodhoz, de a talpad maradjon a padlón. A bal lábadat hagyd kinyújtva előtted, majd a jobbat helyezd át a másik oldalára, miközben a térded továbbra is a plafon felé néz.
Ezt követően a bal térdedet húzd a jobb lábad felé, és a mozdítsd úgy, hogy a külső oldalával a padlóhoz érj. Ezután a bal kezedet tedd a jobb térdedhez, és csavard meg óvatosan a csípődet, majd tartsd ki 5 levegővételig.
Érezni fogod, hogy kellemesen nyújtja az izmaidat. Ezután a másik oldalon is ugyanezt kell végigcsinálnod!
Savasana variáció
Ehhez szükséged lesz egy törölközőre, amit össze kell csavarnod. Ezt helyezd a matracra úgy, hogy pont a térdeid alatt helyezkedjen el. A lábaidat a csípőtávolságnál egy kicsit távolabbra helyezd el, és hagyd, hogy a azok természetes módon szétnyíljanak.
A karjaidat helyezd a tested mellé, tenyérrel feléfelé. Hagyd, hogy az alsó állkapcsod elengedje magát, lazíts, és figyeld a lélegzetedet.
Maradj így 5-10 percig, és hagyd, hogy a tested ebben a pózban pihenjen egy kicsit.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.