Bill Gates szerint a következő húsz évben újabb világjárvány robbanhat ki, amelyet akár mesterséges vírus is okozhat, s amelyet bioterrorizmussal terjesztenek el - jelentette az amerikai Newsweek hírportálja szerdán.
A Miscrosoft alapítójaként ismertté vált, jelenleg csak az alapítványaival foglalkozó Bill Gates régóta követi nyomon a világ egészségügyi helyzetét, s többször szólalt fel a koronavírus-járvány kitörése óta is ebben a témában. Legutóbb a napokban tett spanyolországi látogatásakor, a spanyol El Diario című újságnak adott interjújában beszélt erről - írja az MTI.
Elmondta: szerinte 50 százalék a valószínűsége, hogy a következő évtizedben természetes eredetű járvány pusztít majd a világban.
"Az emberi népesség egyre csak nő, és egyre több természetes ökoszisztémát uralunk" - jelentette ki Gates, hozzátéve, hogy a következő világjárvány könnyen lehet az éghajlatváltozás következménye is. Szerinte ez lehet egy már ismerős vírus elterjedése, de nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy mesterséges vírusról legyen szó, amelyet biofegyverként vetnek be.
A szoftverfejlesztő milliárdos szerint 25 százalékkal növelni kellene az Egészségügyi Világszervezet (WHO) költségvetését, hogy felállíthassanak egy háromezer főből álló mobilizációs csapatot, amely a megjelenő világjárványokat vizsgálná.
Gates egyébként a WHO állandó költségvetésének 10 százalékát fedezi az általa létrehozott Gates Alapítványon keresztül.
A róla elterjedt összeesküvés-elméletekre reagálva (miszerint Gates például a járványra hivatkozva mikrochipet ültet az emberekbe) úgy fogalmazott, "már hozzászokott" az ilyesmikhez, ugyanakkor szomorúnak és veszélyesnek is találja ezeket, hiszen "emberek azért halnak meg, mert mások ragaszkodnak egy-egy ilyen elmélethez" ahelyett, hogy "belátnák, itt biológiai tényekről van szó".
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.