A beregszászi születésű Kovács (Zubenko) Alexandra már több szakmában kipróbálta magát, de most úgy érzi, megtalálta azt, amiben igazán kiteljesedhet.
A beregszászi születésű Kovács (Zubenko) Alexandra már több szakmában kipróbálta magát, de most úgy érzi, megtalálta azt, amiben igazán kiteljesedhet.

A szempilla-hosszabbítás története sokkal régebbre nyúlik vissza, mint gondolnánk. A ma ismert szempilla hosszabbítási technikák a 2000-es években váltak népszerűvé, azonban igéző szempillákra már sokkal régebb óta van igénye az embereknek. Már az ókori Egyiptomban kezdetleges festékekkel és kefékkel próbálták hangsúlyosabbá és hosszabbá varázsolni a szempillákat, hiszen azokhoz szimbolikus jelentést társítottak. A technológia és a tudomány fejlődésével mára egész iparággá fejlődött a szempilla-hosszabbítás.

A beregszászi születésű Kovács (Zubenko) Alexandra már több szakmában kipróbálta magát, de most úgy érzi, megtalálta azt, amiben igazán kiteljesedhet. Az évek folyamán több tanfolyamon is részt vett, hogy meglévő tudását még inkább szélesíthesse. Vele beszélgettünk kezdetekről, kihívásokról.

– Meséljen magáról.

– A Vérke-parti városban születtem, tanulmányaimat a helyi 6. Számú Általános Iskolában kezdtem, majd a 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában érettségiztem. Érettségi után nem tanultam tovább, mert nem tudtam, hogy mi is lenne az, amit igazán szeretnék csinálni. Így különböző munkahelyeken próbáltam ki magam – az egyik étteremben pultos voltam, majd egy boltban elárusító.

Emellett én is jártam kozmetikushoz, szempillát rakattam, és azt vettem észre, hogy egyre inkább érdekel ez az ágazat, egyre több oktató videót néztem meg, hogy minél jobban beleássam magam a szakmába. Majd beiratkoztam Dávid Edina egyik kozmetikusi tanfolyamára, nála szereztem meg ez irányú oklevelemet.

– Majd belekóstolt a szalonok világába...

– Oklevelem megszerzését követően a Harmónia szalonban kezdtem el dolgozni. Kezdetben nem volt egyszerű a munka, ezt be kell valljam. A visszajáró vendégkör kialakítása időbe telt, emellett szerettem volna megfelelő munkát is végezni, hogy minél elégedettebbek lehessenek velem. Ezt követően a Cleopatra szépségszalonba kerültem – tartalmas két évet tölthettem el ott. Majd a beregszászi kórházzal szemben, az Astra-Dia egészségügyi laboratórium második emeletén kibéreltem egy kis helyiséget – kezdetben egyedül fogadtam a vendégeket, később manikűrös kollégák is csatlakoztak hozzám. Azonban különböző okok miatt fel kellett adnom a helyiség bérlését, ekkor keresett meg Dávid Edina, hogy az újonnan induló Chanel szalonjába szívesen vár. Erre én igent mondtam, s jelenleg is ott várom a szépülni vágyókat.

– Mit tud nyújtani a vendégeknek?

– A műszempilla építés terén a klasszikus szempillaszettektől az extrém volume szempillákig bármit kérhetnek. Emellett különböző ívekből választhatnak – kérhetnek C, D, M, L, K ívű pillákat is. Ez azért fontos, mert mindenkinek más a szemformája, ehhez pedig más ívű szempillák állnak jól. Új vendég esetén elsősorban mindig tartunk egy konzultációt, ahol megkérdezem, hogy volt-e már műszempillája, ha igen, akkor milyen, és most milyet szeretne. Mutatok neki egy összeállított palettát, amiből kedvére választhat. Emellett gyantáztatásra is van lehetőség– kérhetnek teljes testgyantázást, vagy kar-, láb-, intim gyantázást is.

– A vendégek fogadása mellett oktatja is a szakmát.

– Mindig is foglalkoztatott az a gondolat, hogy átadhassam a megszerzett tudásomat. Egy idő után pedig már a munka nem adott annyi impulzust, mint kezdetben, ezért döntöttem amellett, hogy oktatni is fogok. Ehhez persze megfelelő szakmai képzettség is kellett – hivatalos oklevelet szerettem volna kiadni, hogy a tanulók majd el is tudjanak helyezkedni a szakmában. Kijevben találtam egy iskolát, ahol megtanították, hogyan dolgozhatunk ki tanterveket az adott tanfolyamra, megtanulhattuk, hogyan kell egymásra építeni az ágazat különböző szegmenseit. Ezt elvégezve megalapítottam a Pink Lady Academy-t, ezen név alatt folynak képzéseim.

– Hogyan befolyásolta munkáját az elmúlt időszak?

–  A szépségiparra igencsak kihatott az elmúlt időszak – azt hiszem, ezt bármelyik kolléga nevében mondhatom. Több mint két éve berobbant a pandémia, amikor is mindenki megijedt, nem tudtuk, hogy mivel nézünk szembe. A szépségszalonok is bezártak, megcsappant a forgalom. Már épp kezdett volna magára találni az ágazat, egyre több vendégünk lett, amikor kitört a háború – ez szintén visszavetette a forgalmat, sokan külföldre költöztek, az itthon maradottaknak pedig nem a szépségápolás a legelső. Azonban minden rosszban van valami jó, ezt én is megtaláltam. A kényszerszünet ideje alatt fejlesztettem tudásomat, oktatóvideókat nézegettem, több online tanfolyamra beneveztem, hogy a folyamatosan fejlődő szakmai kihívásoknak meg tudjak felelni.

– Hogyan tud kikapcsolódni a munka mellett?

– Nemrég mentem férjhez, így élvezzük a friss házasok életét. Nagyon szeretünk túrázni, Kárpátalja gyönyörű vidékei mindig kikapcsolnak és fel is töltenek egyben. Emellett sok programot szervezünk a barátainkkal, próbáljuk közösségben, tartalmasan eltölteni a szabadidőnket.

– Mit jelent önnek a munkája?

– Nagyon szeretem a munkámat, úgy érzem, megtaláltam azt, amiben ki tudok teljesedni. Ezáltal tudok fejlődni is és feltöltődni is. Minden egyes új technikát kipróbálok, fejlesztgetem magam, hogy minél eredményesebb munkát végezhessek. Több tervem van a jövőre nézve, azonban – azt gondolom – a jelenlegi helyzetben bölcsebb, ha kivárjuk, hogyan alakulnak a dolgok.

– Mi pedig további eredményes munkát kívánunk!

 Kurmay Anita

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.