A Kárpátaljai Magyar Mentálhigiénés Társaság (KMMT) egyik fontos célja a családok támogatása és segítése. A társaság megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával, novemberi kezdéssel, szülői támogató csoport szerveződik Nem vagy egyedül! címmel. A programról Demeter-Szabó Ágotát, a projekt vezetőjét kérdeztük.
– Hogyan került kapcsolatba a segítő hivatással?
– Már bő tíz éve masszőrként dolgozom Beregszászban, ami eleve egy segítő szakma, hisz közelről kapcsolatba kerülök az emberekkel. Megismerem őket, látom a nehézségeiket és munkám során a szenvedés sokféle formájával találkozom. Az egyik vendégem mesélt arról, hogy nálunk is van lehetőség megismerkedni a mentálhigiénés segítő szemléletmóddal, amit az elérhető képzés által igyekeztem a hivatásomba is beépíteni. A szakdolgozatom témája is a különleges bánásmódot igénylő gyermeket nevelő szülők megsegítése volt. Azért fontos nekem ez a terület, mert a családunkban született egy autista kisfiú, aki már most 15 éves. Általa jól ráláttam arra, hogy mennyire más az olyan szülők élete, akik nem átlagos gyereket nevelnek. Ezért is szívügyem a most induló program.
– Mit lehet tudni erről a programról?
– A Nem vagy egyedül! projekt olyan szülőknek szól, akik valamilyen fizikai vagy szellemi fogyatékossággal élő gyermeket nevelnek, esetleg különleges, sajátos nevelési igényűt, például autistát.
– Milyen nehézségeik lehetnek ezeknek a szülőknek?
– Amikor egy házaspár kisbabát vár, elképzeli, hogy milyen csodás lesz felnevelni szeretett gyermeküket. Egy sérült gyermek érkezése azonban alapjaiban rengeti meg a családi rendszert és borítja fel az addigi életet. A szülők – a gyermeknevelés általános kérdései és problémái mellett – olyan nehézségekkel találkoznak, amelyekre egyáltalán nincsenek felkészülve. Ami különösen nehéz, hogy fel kell készülniük az egész életükön át tartó intenzív segítő szerepre.
– Ez nem lehet könnyű érzelmileg...
– A tapasztalatok és a szülőkkel való beszélgetés során kiderül, hogy igen, gyakran vannak gyötrő érzéseik amiatt, hogy más a gyermekük. Az ápolás miatt gyakran kevés a külső kapcsolatuk, fáradtak, fásultak lehetnek. Sok esetben előfordulhatnak idegrendszeri gondok az állandó aggódás és félelem miatt, hogy akár elveszíthetik a gyermeküket, vagy az attól való szorongás miatt, hogy ki viseli gondját a gyermeknek, ha ők már nem lesznek. Ami különösen aggasztó, hogy az ilyen helyzetben lévő házaspárok gyakran nehezen vagy egyáltalán nem tudják a párjukkal megosztani a fájó érzéseiket, nem tudják együtt feldolgozni a traumát.
– Ilyenkor lehet szükség az önök támogatására.
– Igen, hisz Kárpátalján egyelőre nem igazán tudnak segítséget kérni a fent említett szülők. Ezt a nagy hiányt kívánjuk pótolni, illetve kezdeményezni a pótlását, a Nem vagy egyedül! projektünkkel. Tapasztalataink azt mutatják, hogy rendkívül sok az érintett még kisebb régiónkban, Beregszászban és a környező falvakban is. A programunk célja a résztvevő szülők megerősítése abban, hogy nincsenek egyedül a helyzetükkel, vannak sorstársaik. Célunk az is, hogy az alkalmak hozzájáruljanak a lelki egészségükhöz, ezáltal új erőt kapjanak a mindennapi harcaikhoz. Meggyőződésünk, hogy egy támogató közösséghez való tartozás, és az ott kapott érzelmi plusz hozzásegíti majd őket ahhoz, hogy sikeresen helytálljanak, valamint növeli a lelki és fizikai teherbírásukat.
– Mire számíthatnak az érdeklődők?
– Ezeken az alkalmakon a résztvevő szülők kedves, barátságos, elfogadó, maximálisan bizalmi légkörben találkozhatnak, beszélgethetnek nehézségeikről, örömeikről, oszthatják meg egymással tapasztalataikat. Kb.10 fős csoporttal tervezzük a foglalkozást, több alkalommal, a járványügyi intézkedések maximális betartásával.
– Úgy hallottam, már egy hasonló csoportot szerveztek a karantén előtti időszakban. Lehet arról tudni, hogy milyen volt az akkori fogadtatása ennek a kezdeményezésnek?
– Nagyon pozitív. A résztvevők úgy nyilatkoztak, hogy többek között jó hangulatot, elfogadást, szeretetet, megértést, sok lelki pluszt és sorstárs-kapcsolatokat kaptak. Bízunk abban, hogy így lesz ez a jelenleg szervezés alatt álló csoportnál is.
– Hogyan jelentkezhetnek a szülők?
– Szeretettel várjuk az érdeklődők jelentkezését november 1-ig a dagotaszabo1983@gmail.com e-mail címen vagy a 0501011792 telefonszámon.
– Mi pedig eredményes munkát kívánunk!
Kurmay Anita
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.