Lefler Enikő, a gyógyítás szerelmese - Kihívások és szépség

Az ukrajnai gazdasági helyzet nehézségei mellett jelenleg a koronavírus is nehezíti az egészségügyben dolgozók mindennapjait. Egy felcsernek (szakápoló) pedig még több feladatot rak a vállára egy ilyen világjárvány. A batári születésű Lefler Enikő célja, hogy tudása legjavát nyújtsa szakmájában. Ismerjük meg őt!

– Meséljen magáról.

– Batáron születtem, ami Nevetlenfaluhoz tartozik, így a Nevetlenfalui Középiskolában tanultam. Már fiatalon elhatároztam, hogy fodrász vagy manikűrös leszek. Nagyon vonzottak ezek a szakmák. Azonban édesapámnak nem tetszett az ötletem, ő szerette volna, ha valamilyen más irányba képzem magam. Nem volt könnyű a választás, hisz tizenévesen az ember nem tudja határozottan, mi szeretne lenni. Végül az egészségügyi szakma mellett döntöttem, és 2010-ben felvételiztem a Beregszászi Egészségügyi Koledzsbe, ahol felcserképzésen vettem részt. 2014-ben meg is kaptam a diplomámat, majd egy év múlva lehetőségem nyílt a Nevetlenfalui Családorvosi Rendelőben állást vállalni, ahol ma is aktívan dolgozom.

– Milyen feladatokat lát el pontosan?

– Sokan nem is tudják elképzelni, hogy milyen pontosan egy-egy munkakör, amíg nem látnak bele alaposan. Vannak, akik azt hiszik, egy felcser munkája könnyű, csak beadunk egy-két injekciót és már végeztünk is. Pedig ez nem így van. Nekünk mindig talpon kell lennünk, készen kell állnunk, mert sosem tudhatjuk, mikor történik baj, egy komolyabb baleset, vagy bármi egyéb. Mi, ha kell, elsősegélyt nyújtunk,  infúziót kötünk vagy injekciót adunk a betegnek, ellátunk egy sebet, segítünk azoknak, akiknek szükségük van rá.

– Milyen tapasztalatokkal gazdagodott az évek során?

– Szerencsésnek mondhatom magam abban, hogy jó csapatba, kiváló kollégák mellé kerültem. Kezdetben nem volt könnyű megszoknom az új légkört és beletanulni a munkába, de a kedves, segítőkész munkatársaim mindenben támogattak. Tudni kell, hogy az életben nem úgy történnek a dolgok, ahogyan a tankönyvben meg van írva. Öt évig csak felcserek dolgoztunk a rendelőben, szakorvos nélkül, így egymástól is sokat tanultunk, ellestük a másik technikáit. Visszagondolva azt tudom mondani, szívünk-lelkünk és tudásunk legjavát beletettük a munkánkba.

– Már több mint egy éve keseríti az emberek életét a koronavírus. Hogyan változtatta meg a munkáját?

– A munkám elég nagy változáson ment keresztül az elmúlt másfél évben, hiszen napról napra egyre több betegünk lett. Egyfajta pánikot is tapasztalhattunk, mivel a kórházak egyre jobban megteltek, a lakosok pedig féltek, hogy mi lesz velük. Egy olyan járvánnyal kellett szembenéznünk, amely eddig nem létezett. Nem ismertük, nem tudtunk róla, a szövődményeiről. Voltak olyan esetek, amikor nekünk, felcsereknek kellett az otthonukban meglátogatnunk és kezelnünk a betegeket, nehogy megfertőzzék a rendelőben lévőket. Nagyon sok plusz munkaórát és aggodalmat hozott ez a járvány, reméljük, mihamarabb visszatér minden a megszokott mederbe.

– Mit jelent önnek a munkája?

– Számomra a családom az első, ők azok, akikért érdemes élni. Egy szerető családban élek a férjemmel, a kisfiammal és a nemsokára születendő kislányommal. Emellett nagyon szeretem a szakmámat, még ha sokszor nehéz is. Nem is tudnám elképzelni, hogy mással foglalkozzam. A gyógyítás, hogy valaki a segítségünkkel épül fel, egy csodálatos érzés.

– Mi pedig további eredményes munkát kívánunk!

Kurmay Anita