Február 19-én az Ungvári járásban található Onokivci község határában a határőrök feltartóztattak egy 20 éves orosz férfit, aki a szlovák határ felé tartott.
Erről az Ukrán Állami Határőrszolgálat honlapján számoltak be.
A hivatal közlése szerint a férfit, aki az ukrán-szlovák határ felé haladt Onokivci (Felsődomonya) határmenti település külterületén, a határőrök egyik fotócsapdája leplezte le
A határtól néhány száz méterre vették őrizetbe, miután hőkamerával nyomon követték. Az őrizetbe vett személyről kiderült, hogy egy húszéves orosz állampolgár.
A közlemény szerint a férfi 2021-ben érkezett Ukrajnába, és azóta Csernyihivben élt. A külföldi férfi úgy döntött, hogy Csehországba megy, ahol a barátai élnek.
Egyedül tervezte meg az útvonalat, hogy Szlovákiába jusson.
A fiatalember megvárta, amíg besötétedik, majd gyalogosan nekiindult a határnak - áll a közleményben.
Az őrizetbe vett személyt a csapi határőrség egyik ideiglenes fogdájában helyezték el. Miután minden körülményt megállapítottak, közigazgatási felelősségre vonják a határ illegális átlépésének kísérlete és az ukrajnai tartózkodás szabályainak megsértése miatt.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke