Történelmi hőség tombol Görögországban: 40 Celsius-fok feletti meleget mérnek országszerte, de a következő napokban akár 47 fok is lehet.
A helyiektől azt kérik, hogy akinek nem muszáj, inkább el se induljon otthonról. Közben a sok klímahasználat miatt az összeomlás szélére került az áramellátás – írja a Hirado.
43 fokot mutatott a hőmérő Athén egyik utcáján.
Napok óta extrém meleg van a görög fővárosban és az ország más részein is. A hőségnek még messze nincs vége, az elkövetkező napokban még ennél is nagyobb lesz a forróság, lesz ahol 45–47 fokot mérhetnek majd.
A helyiek a ventilátorok és a párásítók alatt ülnek, főleg csak vizet iszogatnak. A város azonban tele van turistákkal, akik ilyenkor sem hagyják ki a látogatást az Akropoliszra. A városi hatóságok délben bezárják a műemlékeggyüttest, hogy megóvják a turistákat a nagy melegtől.
A rekkenő hőségben egy napra tett serpenyőben pillanatok alatt megsült a tojás, de egy egyszerű vaslapon is lehet tojást sütni. A strandok megteltek, aki csak tehette ott próbált felfrissülni.
A hatóságok arra kérik az embereket, csak akkor végezzenek fizikai munkát, ha ez halaszthatatlan, ne utazzanak, lehetőleg maradjanak otthon, ha tudnak klímával hűteni. Ugyanakkor arra is kérik a görögöket,
ne állítsák 26 foknál alacsonyabbra a légkondicionálókat, mert az áramellátás az összeomlás szélére került.
„1987 óta a legsúlyosabb hőhullámnak vagyunk a tanúi. A képzeletükre bízom, micsoda teherrel néz most szembe az áramellátásunk. Biztosíthatok mindenkit, a hatóságok megtesznek mindent, hogy zavartalan legyen az áramellátás, cserébe a fogyasztóktól is segítséget kérünk” – fogalmazott a görög miniszterelnök, Kiriákosz Micotákisz.
Utoljára negyven éve mértek az országban 43–44 fokos meleget. Az akkori hőhullámnak több mint ezer halottja volt Görögországban.
A rekkenő hőségben az országban több mint száz helyen erdőtüzek pusztítanak. Rodoszon volt a legjelentősebb, ott nagy erőkkel oltották a lángokat, és már ellenőrzés alatt tartják a tüzet.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.