Ferenc pápa tizenkét női rabnak mosta meg a lábát
Ferenc pápa tizenkét női rabnak mosta meg a lábát

MTI

 / Közélet

Ferenc pápa tizenkét rabnak mosta meg a lábfejét az utolsó vacsorát idéző szertartáson a római Rebibbia büntetés-végrehajtási intézet női szárnyán csütörtökön.

Hirdetés

Ferenc pápa a rabokhoz szólva kijelentette, "mindannyiunknak van kisebb és nagyobb kudarca: mindenkinek megvan a saját története, de az Úr mindig tárt karokkal vár, és soha nem fárad el abban, hogy megbocsásson".

Ferenc pápa kerekes székkel érkezett a börtön udvarára, ahol kétszáz rab várta őt. Tapssal és köszönetkiáltásokkal üdvözölték a pápát.

A misén, amelyet a börtönben szolgáló pap mutatott be, Ferenc pápa szokása szerint személyesen végezte el a lábmosást: a nőket magasított padra ültették, így a pápa a kerekes székkel is meg tudta mosni a lábukat, melyeket meg is csókolt.

Hirdetés

A rabokról nem adtak részletes információt, a Vatikán annyit közölt, hogy különböző korú és vallású nőkről volt szó, volt közöttük olasz, boszniai, ukrajnai, perui, bolgár, nigériai és venezuelai elítélt is.

Ferenc pápa egy Szűz Máriát ábrázoló festményt vitt ajándékba a börtönbe, és egy csokoládétojást is adott az egyik asszony kisfiának, aki anyjával él az intézményben. A rabok a börtön veteményeskertjében termett zöldségeket adtak a pápának.

A Rebibbia börtön női szárnya az ötvenes években nyílt meg, és 360 elítélttel az ország négy női börtöne között a legnagyobb. Jellegzetességének számít, hogy a rabok nagy része nem olasz.

Ferenc pápa elődeivel ellentétben nagycsütörtökön nem paptársai lábát szokta megmosni, hanem megválasztása óta minden évben más helyszínt keres fel. Kivételt egyedül a pandémia időszaka jelentett.

Az utóbbi tizenegy évben járt kórházban, idősotthonban, migránsközpontban, de legtöbbször börtönökbe látogatott el:  2015-ben a római Rebibbia börtönt, 2017-ben Paliano börtönét, 2018-ban a Vatikánhoz közeli Regina Coeli börtönt, 2019-ben Velletri börtönét, 2022-ben pedig a kikötőváros, Civitavecchia börtönét kereste fel, ahol az ötszáz rabból tizenkettőnek mosta meg a lábát. 2013-ban és tavaly a fiatalkorúaknak fenntartott Casal del Marmo börtönében elítélt fiúknak és lányoknak mosta meg a lábát.

Ez volt az első alkalom, hogy a Ferenc pápa végezte lábmosáson kizárólag nők vettek részt. 


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.