Egy helyi történelemrajongó az erdőben sétálva vette észre, hogy a két ország közötti határvonalat jelölő kőtömböt 2,29 méterrel elmozdították – adta hírül a BBC News.
A belga gazda, akit feltehetőleg zavart a traktor útjában lévő határkő,
áthelyezte azt Franciaország területére - írja az MTI.
Szerencsére azonban a határ mindkét oldalán derűsen reagáltak az incidensre.
„Belgium területét nagyobbá tette, Franciaországból lecsippentett egy kicsit, ez azonban nem szerencsés ötlet" –mondta a francia TF1 televíziós csatornának David Lavaux, az ügyben érintett Erquelinnes nevű belga település polgármestere.
„Én örültem, mert a városom nagyobb lett" – tette hozzá nevetve Lavaux,
megjegyezve, hogy a szomszédos Bousignies-sur-Roc polgármestere ugyanakkor nem ért egyet a változtatással.
„Jobban tesszük, ha elkerülünk egy újabb határháborút" – jegyezte meg tréfásan Aurélie Welonek, az említett francia település polgármestere.
A Franciaország és a mai Belgium területe közötti határvonal 620 kilométer hosszan nyúlik el. Hivatalosan az 1820-ban aláírt kortrijki szerződésben fektették le.
A szóban forgó határkő 1819-ből való, amikor a határvonalat először kijelölték.
A belga hatóságok fel fogják venni a kapcsolatot a gazdával, hogy felszólítsák a határkő visszahelyezésére. Amennyiben a férfi nem tesz eleget a kérésnek, az ügy a belga külügyminisztériumhoz kerülhet, amely kénytelen lehet összehívni egy francia-belga határbizottságot, amire 1930 óta nem volt példa.
Lavaux szerint ha a gazda együttműködik, akkor békés úton rendezik az ügyet, ha azonban nem engedelmeskedik, akkor akár vádat is emelhetnek ellene.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.