Egy futópad ölt meg egy gyereket az Egyesült Államokban, ezért a gyártó figyelmeztetést adott ki a szülőknek. Ugyanez a cég tavaly 27 ezer szobabiciklit hívott vissza minőségi problémák miatt.
Figyelmeztetést adott ki a szülőknek egy amerikai sporteszköz-gyártó, hogy tartsák távol a gyerekeket a cég által gyártott futópadtól, amely egy gyerek halálát okozta - írja a BBC-re hivatkozva az Origo.
A Peloton vezetője, John Foley a konkrét esetet nem részletezte,
annyit írt, hogy csupán tucatnyi esetről tudnak, amely során gyerekek sérültek meg a futópad miatt.
A cikkben emlékeztetnek, hogy februárban egy három éves gyerek szerzett fejsérüléseket, miután beszorult a cég egyik futópadja alá.
A cégvezető most azt javasolta a szülőknek, hogy tartsák távol a gyerekeiket az eszköztől,
és edzés előtt győződjenek meg róla, hogy szabadon hagyták a futópad körüli területet.
A cikk szerint az amerikai fogyasztóvédelmi hatóság vizsgálja az esetet.
A Peloton cég futópadokat és szobabicikliket gyárt, amik online képesek kapcsolódni egy-egy virtuális edzéshez. A termékeik iránti kereslet a járvány alatt jelentősen megnőtt. Tavaly a cég 27 ezer szobabiciklit hívott vissza, mert kiderült, hogy használat közben eltörik a pedál.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.