János vitéz Sárga rózsástól - A Maros Művészegyüttes vendégjátéka a Hagyományok Házában
János vitéz Sárga rózsástól - A Maros Művészegyüttes vendégjátéka a Hagyományok Házában
 / Kultúra

Illusztris vendég lép fel A magyar kultúra napját megelőző hétvégén a Hagyományok Háza budai székházában. A Maros Művészegyüttes két előadással, a Sárga rózsával és a János vitézzel várja a közönséget. Az elmúlt évről és a turnéról Barabási Attila Csabát az Együttes főigazgatóját kérdeztük.

„A Maros Művészegyüttes Románia legnagyobb kéttagozatú – román és magyar társulatot magába foglaló – hivatásos intézménye. Visszatekintve az elmúlt évre igencsak elégedettek lehetünk, mivel terveinket, – ha kisebb-nagyobb változásokkal is – megvalósítottuk. Jóllehet tavaly nem tudtuk megtartani a hagyományos magyarországi tavaszi programsorozatunkat a kultúrházak gondjai miatt, így más megoldást kerestünk. Ennek nyomán több kisebb – nyugat-magyarországi, fővárosi, gyáli – vendégszereplésünkkel a betervezett fellépésszámot realizálni tudtuk. Hazai körútjaink zökkenőmentesen haladtak, bemutatóink is sikeresek voltak, mivel megszorítások nem hátráltatták munkánkat. Visszatekintve eleget tudtunk tenni minden hozzánk érkező felkérésnek, legyenek azok táncszínházi produkciók, diákelőadások, vagy a kicsiknek szóló mesejátékok.

János vitéz Sárga rózsástól - A Maros Művészegyüttes vendégjátéka a Hagyományok Házában

Megtiszteltetés számunkra, hogy A magyar kultúra napját megelőző hétvégén két előadással is felléphetünk a Hagyományok Házában. Két produkciót ismerhet meg a fővárosi közönség: a Sárga rózsa felnőtteknek, míg a János vitéz főként gyerekeknek szól.

Az ajánlót a János vitézzel kezdem, hiszen előző évben ünnepeltük Petőfi Sándor születésének bicentenáriumát. A produkciót Novák Ferenc Tata rendezte, s az emlékévre tekintettel vittük színpadra a korábbi előadást. A darabon nem fogott az idő, megszületése óta felnőttnek-gyermeknek egyaránt lebilincselő olvasmány; feldolgozásainak listája pedig több oldalt igényelne. Népi hős, aki legyőzi a zsiványokat, boszorkányokat és óriásokat, s kiszabadítja a francia királylányt a gonosz törökök karmaiból, és elnyeri Iluskájával az örök boldogságot. Az elbeszélő költemény két legfontosabb üzenete: az élet legfontosabb vezérlőelve a szeretet, s hogy tetteinkért, – mint Jancsi is tette a nyája elvesztése után – vállalni kell a felelősséget.

A Sárga rózsa színpadra vitelét Jókai Mór, a nagy magyar író-mesemondó ihlette. Könczei Árpád rendező-koreográfus kezét dicséri az adaptáció: a Hortobágy zárt világában játszódó szerelmi háromszög, a két gyermekkori barát és Klárika, a Sárga rózsa szomorú történetének elregélése a zene és a tánc nyelvén.
A Társulat nagyon készül a turnéra, a zenekart, a tánckart és a kisegítő személyzetet is beleértve mintegy negyvenen kelünk útra.”

A Hagyományok Háza sajtószolgálata


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.