Iancu Laura: Az aranyréce
Iancu Laura: Az aranyréce
 / Kultúra

Az aranyréce. Mesék, mondák, történetek Moldvából címmel jelent meg a Hagyományok Háza gondozásában Iancu Laura gyűjteményének második, bővített kiadása Magyarfalu, valamint Lujzikalagor mesemondóinak szövegével és hanganyagával.

A Hagyományok Háza júniusban megjelent Az aranyréce.  Mesék, mondák, történetek Moldvából című hangzómellékletes kiadványa válogatás a magyarfalusi származású költő, író, folklorista Iancu Laura több évtizednyi néprajzi gyűjtéséből. Az aranyréce e második, bővített kiadása a legkeletibb moldvai magyar település, Magyarfalu, valamint Lujzikalagor hét mesemondójának,

hat asszonynak és egy férfinak a huszonkét hosszabb-rövidebb szövegét és helyszíni felvételeinek hanganyagát tartalmazza.

A kötetben tizenhárom tündérmese, hat egyéb mese, két eredetmonda és egy anekdota kapott helyet – a Népmesetár-sorozat korábbi népmesegyűjteményéhez hasonlóan - hiteles, szó szerinti lejegyzésben.

„Számomra legértékesebb része a könyvnek maga a nyelvezet – ismerteti a kiadványt a gyűjtő-szerző, Iancu Laura. – Olyan ősi, de élő tájnyelv, ami a XXI. századig megmaradt, s kevés olyan nép van a világon, aki ilyen kincsnek a birtokában van. Igen, az említett falvakban a magyar köznyelvtől távolra sodródott, archaizmusban gazdag nyelvjárást beszélnek. A könyv nem jöhetett volna létre a kiváló memóriájú adatközlők nélkül. Tisztelettel kötődnek a saját hagyományaikhoz, ebben az esetben a mesékhez, amiket örökségül kaptak apójuktól, anyójuktól és keresztszüleiktől. Megható, hogy szinte várták, hogy valakinek továbbadhassák: ’megőriztem, mert arra kaptam’. Magyarfaluból az édesapám, Janku Pál a férfi-mesemondója a kötetnek, a Johófiú Jankó mesét kétszer is elmondja húsz év különbséggel.

Ezt a történetet számtalanszor hallottam otthon, mind gyermekkoromban, mind pedig felnőttkoromban.”

Ismert mesetípusok izgalmas, helyi változatai (mint az említett Johófiú Jankó, mely a Fehérlófia-típus variánsa) és szinte ismeretlen történetek (mint az ördögnél is gonoszabb vénasszony) is szerepelnek a válogatásban. Az olvasók további tájékozódását a bevezető fejezet néprajzi és nyelvészeti tanulmányai segítik, és emellett a meseszövegek tájszavainak jelentését is megismerhetik. A jegyzetek mesetípus-meghatározást, más közlésekre vagy szövegpárhuzamokra utalást, egyes a mesék elhangzásának körülményeit tartalmazzák. A moldvai mesemondás világával foglalkozó kiadványt mesemondókról és magyarfalusi kulturális eseményekről készült fotók színesítik. 

A hangzómelléklet a kötet végén található QR-kód segítségével érhető el.

Dr. Csermák Zoltán

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.