Dinnyésen rendezték április 27-28-án a Hagyományok Háza Hálózat hazai stratégiai partnerszervezeteinek éves találkozóját. A kétnapos eseményen a jelenlevők értékelték az elmúlt évi közös munkát, s aktuális kérdéseket is megvitattak.
A Hagyományok Háza közös hálózati munkája – hat megye részvételével a népművészeti tevékenységek megerősítése, valamint a néphagyománnyal foglalkozó közösségek segítése érdekében – 2017-ben kezdődött. Az elindítóik célja a kiterjedt helyi kapcsolatokkal és nagy szakmai tapasztalattal rendelkező szervezetekkel való együttműködés kiépítése és támogatása volt. A közös szakmai munka az elmúlt fél évtized alatt sokat fejlődött, a Hagyományok Háza jelenleg 21 partnerszervezettel dolgozik együtt.
E szervezetek mindegyike képviseltette magát az április 27-28-án, a Dinnyési Templomkert Hagyományőrző Turisztikai Központban rendezett találkozón.
Az ünnepélyes megnyitók után Tóth János, a Hagyományok Háza Hálózati Osztályának vezetője ismertette az év együttműködési és pályázati lehetőségeinek részleteit. Szedlacsek Emília, a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai igazgatója, a Hagyományok Háza és az NMI közötti együttműködésről számolt be, Sándor Ildikó, a Hagyományok Háza Népi Módszertani Műhelyének tárvezetője pedig, – az előző felszólaló felvetéseire reagálva – az együttműködés pozitív eredményeit vette számba.
Az első nap délutáni programjaként a résztvevők vitaszínházi munkaformában elemezték a neutrális-helyi kultúrpolitika létét és kérdéseit. A különböző területekről és helyszínekről érkező partnerek eltérő véleményeit a jelenlevők konstruktív vita során vitatták meg. A másik működésének és céljainak megismerését szolgálta a hálózathoz közelmúltban csatlakozott szervezetek bemutatkozása.
A másnapi programot Kovács Norbert Cimbi (Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület) és Kolozsvári István (Bihari Népművészeti Egyesület) vezette fel az egyesületük munkásságáról szóló beszámolóval, ezt követően a jelenlevők csoportfoglalkozáson értelmezték a néphagyomány megőrzéséből adódó területi feladatokat. A találkozó fontos napirendje volt a nemrég átadott Dinnyési Templomkert Hagyományőrző Turisztikai Központ megtekintése.
A látogatáson két – a közeljövőben megnyíló – kiállítást is megnézhettek a résztvevők.
A találkozó végén a Hagyományok Háza és partnerszervezetei hároméves keret-megállapodást írtak alá.
Dr. Csermák Zoltán
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.