Kim Dzsongun bekeményít – újraindult az észak-koreai atomreaktor

MTI

Észak-Korea nagy valószínűséggel újraindította jongbjoni atomreaktorát, amelyben általános vélekedés szerint korábban plutóniumot állított elő atomfegyverei számára - közölte hétfőn megjelent éves jelentésében a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ), amelynek szakértői 2009 óta nem juthatnak be az országba, ezért egyéb módon – főleg műholdak segítségével – figyelik Phenjan nukleáris tevékenységét.

Hirdetés

Észak-Korea a NAÜ-szakértők kitiltása után felgyorsította atomfegyver-fejlesztési programját, és hamarosan nukleáris kísérleteit is újraindította, a legutóbbi 2017-ben volt - írja az MTI.

„2018 decemberétől egészen most júliusig nem utalt semmi reaktorműködésre, de azóta igen,

egyebek között hűtővíz-eltávolítás, ami aggasztó és egyértelmű megsértése az ENSZ biztonsági tanácsi határozatainak” – olvasható a jelentésben, amely az észak-koreai atomprogram magvát adó, öt megawattos jongbjoni reaktorra utal.

A NAÜ szerint ezenkívül gyanítható, hogy újra bányásznak uránt a pjongszani bányában.

A magas fokra dúsított urán az atomfegyverek másik fontos eleme a plutónium mellett.
A NAÜ bejelentés nélkül, tagállamai tanácskozása előtt teszi fel mindig az internetre éves jelentését.

Kína hétfőn a jongbjoni atomreaktor újraindításának hírére reagálva azt javasolta, hogy az Egyesült Államok és a Koreai Köztársaság mozdítsa elő a Phenjannal folytatott politikai párbeszédet a Koreai-félszigeten kialakult helyzet lépésről lépésre történő rendezése érdekében.  

A kínai külügyminisztérium szóvivője, Vang Ven-bin kijelentette: „Reméljük, hogy az érintett felek politikai módszereket alkalmaznak a Koreai-félsziget problémájának megoldására.

Olyan hatékony projektet kell kidolgozni, amely mindkét fél aggályait figyelembe veszi”.

A kínai diplomata szerint a jelenlegi helyzetben fokozatos és kiegyensúlyozott megoldások kidolgozására van szükség.

Észak-Korea az utóbbi hónapokban azzal fenyegetőzött, hogy kiszélesíti atomprogramját, ha az Egyesült Államok nem hagy fel "az ellenséges politikával" vele szemben, ami nyilvánvalóan az amerikai büntetőintézkedéseket és a rendszeres dél-koreai-amerikai hadgyakorlatokat jelenti.

A NAÜ-jelentéssel kapcsolatban egy meg nem nevezett amerikai tisztségviselő közölte vasárnap a Yonhap hírügynökséggel, hogy sürgősen fel kell újítani a párbeszédet és a diplomáciát Észak-Koreával.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.