A kijevi Majdan tér. Fotó: Wikipédia
A kijevi Majdan tér. Fotó: Wikipédia
 / Közélet

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kormánya május 9-én Kijevbe hívott európai vezető tisztségviselőket, hogy diplomáciai erődemonstrációt tartson – miközben Vlagyimir Putyin orosz elnök ugyanezen a napon Moszkvában fogja ünnepelni a Győzelem napját, vagyis a II. világháborús szovjet győzelem évfordulóját.

Azt már hónapok óta látni lehetett, hogy az idei május 9-én az oroszok a szokásosnál is nagyobb katonai parádéra és ünneplésre készülnek. Az eseményre számos külföldi vezetőt meghívtak, köztük például Kína elnökét, Hszi Csin-pinget is –  aki utoljára egy évtizede vett részt ezen az eseményen, és már el is fogadta a meghívást (sőt, korábban arról is szóltak sajtóhírek, hogy Putyin Donald Trumpot is meghívhatta, de ezt a hírt utóbb az amerikai elnök cáfolta).

Most úgy fest, hogy Ukrajna ugyanarra a napra – amelyet náluk már elsősorban nem a szovjet győzelem napjaként, hanem Európa-napként ünnepelnek – elkezdett szervezni egy saját diplomáciai erődemonstrációt. A Politico szerint

Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter hétfőn, egy luxemburgi találkozón hívta meg európai uniós kollégáit, és arra szólította fel őket, hogy „mutassuk meg egységünket és eltökéltségünket a második világháború óta Európában elkövetett legnagyobb agresszióval szemben”.

Az ukrán külügyminiszter arról is beszélt, hogy Volodimir Zelenszkij májusban szeretne találkozni az úgynevezett tettrekészek koalíciójának vezetőivel, hogy meghatározzák az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákat, arra az esetre, ha megállapodnak egy tűzszünetről Oroszországgal. Andrij Szibiha nem mondta, hogy hol kerülne sor erre a találkozóra, ugyanakkor  a Politico információi szerint

már arról is folynak tárgyalások, hogy több tagállami miniszterelnök vagy elnök is Ukrajnába utazzon május első napjaiban.

Köztük Friedrich Merz leendő német kancellár is ellátogathat Ukrajnába – írta a brüsszeli székhelyű lap.

Az uniós diplomácia vezetője már fel is szólította a tagállami vezetőket, hogy inkább Kijevbe menjenek május 9 – Robert Fico dacol vele

A Politico információinak tükrében nyer igazán értelmet egy keddi megszólalás is. Mint korábban írtuk, Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője azt javasolta az EU-s tagállamok állam- és kormányfőinek, hogy Moszkva helyet Kijevbe utazzanak május 9-én, a nácik feletti győzelem évfordulóján.

„Ami szintén nagyon egyértelműen megfogalmazódott, és amit több tagállam is hangsúlyozott, hogy Európa részéről nem fogják félvállról venni, ha bárki részt vesz a május 9-i moszkvai felvonulásokon vagy ünnepségeken, tekintettel arra, hogy Oroszország ténylegesen teljes körű háborút folytat Európában […] Arra kértem minden tagállamot, valamint az intézmények képviselőit is, hogy amennyire csak lehet, látogassanak el Kijevbe, hogy valóban kifejezzük szolidaritásunkat és megmutassuk, hogy Ukrajna mellett állunk” – mondta Kallas újságíróknak Luxembourgban, a külügyminiszterek találkozója után. Hozzátette: az Európai Unió még azt sem szeretné, ha a blokk bármely leendő tagja (vagyis tagjelöltje) részt venne Putyin moszkvai ünnepségein.

A főképviselő mondatai nem nyerték el Robert Fico szlovák miniszterelnök tetszését, aki már korábban jelezte, hogy Moszkvában lesz május 9-én.

„Május 9-én Moszkvába megyek. Kallas asszony, szeretném tájékoztatni, hogy én vagyok Szlovákia – egy szuverén ország – legitim miniszterelnöke. Senki sem szabhatja meg, hogy hová mehetek vagy hová nem”

– üzente a szlovák kormányfő, hangsúlyozva: moszkvai látogatásával azokra a Vörös Hadseregben szolgáló katonákra kíván emlékezni, akik felszabadították Szlovákiát, valamint a náci rezsim áldozataira - közölte a hirado.hu.


 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.