2022. április 1-től Ukrajnában kizárólag elektronikus vény alapján adják ki az antibiotikumokat - jelentette ki Olekszandr Komarida, Ukrajna egészségügyi miniszterének első helyettese.
A jövő év végére az egészségügyi minisztérium azt tervezi,
hogy Ukrajnában bevezeti az összes vényköteles gyógyszer elektronikus receptjét.
"Teljesen áttérünk a papír alapú receptekről az elektronikus receptekre" – mondja Olekszandr Komarida, akit a Fakty.com.ua idéz.
A miniszterhelyettes szerint ez utóbbi használatának pozitív tapasztalatait bizonyítja az Elérhető gyógyszerek visszatérítési program.
"Éppen ezért arra törekszünk, hogy hatékony mechanizmusokat alakítsunk ki a vényköteles gyógyszerek szabályozására, és természetesen az antibiotikumokkal kezdjük" – mondta az illetékes tisztviselő.
Április 1-je után az antibiotikumok vásárlásának teljes láncolata látható lesz az elektronikus rendszerben.
Olekszandr Hricenko, az ukrán Egészségügyi Minisztérium gyógyszerek ésszerű felhasználásával foglalkozó szakértői csoport vezetője szerint
a páciens csak azután mehet a gyógyszertárban, miután megkapta a vénykóddal ellátott SMS-t.
A kód alapján a patikus kiadhatja a gyógyszert.
Ma emberek százezrei halnak meg az antibiotikum-rezisztencia miatt. A WHO szerint, ha ezt a helyzetet nem kezelik azonnal, az ilyen halálesetek száma 10-15 éven belül eléri a milliót.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.