Motorokon támadó fegyveres terroristák legalább 58 civilt mészároltak le a forrongó nigeri Tillabéri régióban, majd felégették egy ottani település magtárait – közölte a nigeri kormány szóvivője kedden.
Abdourahmane Zakaria az állami televízióban azt nyilatkozta, hogy háromnapos gyászt rendeltek el az áldozatok emlékére - írja az MTI.
Az emberek éppen a mali határon található Banibangou településen rendezett állatvásárról tértek vissza hétfőn Chinagoder és Darey Dey településekre,
amikor járműveiket megállították a támadók, akik legyilkolták az utasokat.
A feltételezett szélsőségesek értékes élelmiszerkészleteket rejtő magtárakat is megsemmisítettek Darey Dey településen.
Egyelőre egy terrorista csoport sem jelentkezett elkövetőként, ugyanakkor köztudomású, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet helyi ága tevékeny a régióban.
Januárban mintegy százan vesztették életüket két falu elleni támadásban szintén a Tillabéri régióban. Az elkövetők kilétét továbbra is homály fedi.
Tillabéri Mali, Burkina Faso és Niger hármas határának térségében található, ahol szélsőségesek vetették meg a lábukat, és rendszeresen indítanak portyákat a polgári lakosság ellen.
Egyes frakciók az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz, mások az Iszlám Államhoz tartoznak.
Az ENSZ adatai szerint a dzsihadisták támadásaiban Maliban, Burkina Fasóban és Nigerben tavaly négyezren haltak meg.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.