Halálra verte nevelt kétéves fiát egy férfi Budapesten
 / Kékfény

Budapesten gyerekgyilkosság miatt emeltek vádat az ellen a férfi ellen, aki 2018 telén rátámadt élettársa kisfiára. Hiába próbálta újraéleszteni a támadás után, neki nem sikerült.

Hirdetés

A mentősök még kórházba vitték a koponyáján sérült gyereket, de három nappal később belehalt a sérüléseibe - írja az Origo.

A férfi 2017 februárjában élettársi kapcsolatban élt egy nővel, akinek volt egy 2015 decemberében született fia.

A férfi gyakran veréssel fegyelmezte a gyereket, de ezek még nem volt annyira súlyosak, hogy a kicsi komolyabban megsérüljön.

2018. január 23-án, amikor a gyerek anyja elment otthonról, a gyerekre a nevelőapja vigyázott.

A férfi egyelőre ismeretlen okból megütötte a kisfiút egy kerek felszínű, keskeny tárggyal.

A gyerek könnyebb, zúzódásos sérüléseket szenvedett. Másnap, amikor az anyja elindult dolgozni ment, a férfi megint egyedül maradt a gyerekkel.

Hirtelen megragadta, megrázta és összeverte annyira, hogy a kórházban 3 nap múlva meghalt.

Amikor a támadó rájött, hogy mit tett, segítséget kért az egyik ismerősétől, ő hívta a mentőket. Eközben a férfi megpróbálta újraéleszteni a gyereket.

A mentősöknek sikerült az újraélesztés, de a kisfiú olyan súlyos koponyasérüléseket szenvedett, hogy a kórházban 3 nap múlva meghalt. 

Az ügyészség a férfit gyerekgyilkossággal vádolja.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.