Megöltek egy férfit Nagyszőlősön

Nagyszőlősön a rendőrség nyomozói egy gyilkosság ügyében nyomoznak. A bűncselekmény gyanúsítottját már azonosították és őrizetbe vették. Jelenleg előzetes letartóztatásban van.

Január 25-én reggel 8 óra körül egy 35 éves nagyszőlősi lakos tárcsázta a 102-es segélyhívó számot.  

A nő elmondta, hogy 44 éves testvérét holtan találta otthon.

A gyorsreagálású csapat és a helyi rendőrség nyomozócsoportja azonnal kiérkezett a helyszínre. A nyomozók és egy szakértő megvizsgálta a holttestet, és erőszakos halálra utaló nyomokat találtak, mégpedig arc és fej sérülések voltak a holttesten.

Amíg a rendőrség munkatársai a tetthelyen helyszíneltek, a bűnügyi rendőrök megkezdték a gyilkosságban érintett személy azonosítását és felkutatását.

Kiderült, hogy halála előestéjén a 44 éves áldozat nővére férjével együtt italozott. Egy idő után a férfiak között veszekedés tört ki, melynek során a 35 éves házi gazda többször arcon ütötte vendégét,

majd amikor a sértett a földre esett, a támadó eszméletvesztéséig folytatta a rugdosást.

A támadó, miután felismerte, hogy felesége testvére meghalt, elvette iratait és elmenekült a házból.

A megyei rendőrség minden osztaga a gyilkos keresésére összpontosított, és ez lehetővé tette a szökevény gyors megtalálását.

A gyanúsítottat Munkácson vették őrizetbe, ahová tömegközlekedési eszközzel jutott el. A rendőrök már ideiglenes letartóztatásba helyezték őt.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a fogvatartottnak már a 2000-es évek elején gondjai voltak a törvénnyel,

és szándékos súlyos testi sértés miatt töltötte büntetését.

Ukrajna Büntetőtörvénykönyvének 115. cikkelye (szándékos gyilkosság) értelmében az ügyben büntetőeljárást indítottak. A cikkely szerint az elkövetőre akár 15 év börtön is várhat.

Az ügyben még folyik a nyomozás - jelentette a Kárpátaljai Megyei Rendőrség sajtóosztálya.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.

Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.