Holttestekkel teli autó parkolt a karácsonyi díszben pompázó kormányzati épület előtt

MTI

 / Mozaik

Holttestekkel teli autó parkolt a közép-mexikói Zacatecas állam kormányzati palotája előtt – ismertette csütörtökön David Monreal helyi kormányzó.

Hirdetés

Az autót a kora reggeli órákban állították a kormányzati épület elé, a sofőr pedig elmenekült a helyszínről – tette hozzá Monreal, a még mindig karácsonyi díszben pompázó Zacatecas állam azonos nevű székhelyének főterén készített felvételen - írja az MTI.

Bár Monreal nem említett számot, a helyi sajtó hat holttestről számolt be.

A bűntett hátterét homály fedi, ugyanakkor a közép-mexikói államban a Sinaloa és a Jalisco Új Generáció kábítószer-kartell háborúzik egymással. Zacatecason keresztül szállítják ugyanis az Egyesült Államokba csempészendő kábítószer zömét Mexikón belül.

Mexikó mintegy 15 éve szenved a kartellek és a biztonsági erők erőszakjától.

Mióta az akkori elnök, Felipe Calderón 2006-ban katonai eszközökkel próbált véget vetni a kábítószeres bűnözésnek, az erőszakhullám nagyjából 350 ezer áldozatot követelt, további 96 ezer embert pedig eltűntként tartanak nyilván.

Manapság Mexikóban számos, nagy befolyással rendelkező kartell, illetve bűnszervezet aktív. Ezek gyakran korrupt politikusokkal és biztonságiakkal állnak kapcsolatban.

Andrés Manuel López Obrador jelenlegi mexikói elnök csütörtökön ismertette az előzetes bűnügyi statisztikát,  miszerint tavaly a gyilkosságok száma négy százalékkal,

33 410-re csökkent 2020-hoz képest.

Ez nagyjából 92 gyilkosságnak felel meg naponta. A legtöbb gyilkosság az országban büntetlen marad.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.