Az orosz Fortuna csőfektető hajó újraindította a munkálatokat az Északi Áramlat-2 földgázvezeték befejezetlen szakaszán - jelentették pénteken orosz hírügynökségek a projektet irányító Nord Stream 2 AG-re hivatkozva.
A német szövetségi hajózási és vízrajzi társaság ebben a hónapban engedélyt adott a csőfektetésre. A Nord Stream 2 AG közölte, hogy a Fortuna 2,6 kilométeres szakaszon, 30 méter mélyen fekteti le a vezetéket Németország kizárólagos gazdasági övezetében, közölte az MTI.
Az Északi Áramlat-2 megvalósítását tavaly decemberben függesztették fel, mitán az Egyesült Államok szankciókat hirdetett meg a vezeték építésében részt vevő vállalatok ellen. Vlagyimir Putyin orosz elnök idén januárban bejelentette, hogy a több mint 93 százalékban megépült, 1230 kilométeres Északi Áramlat-2-t Ororszország önerőből fogja befejezni.
Az építkezés újraindításának hírére pénteken a Gazprom részvényei 3 százalékkal emelkedtek.
Az Északi Áramlat-2 egy 9,5 milliárd eurós projekt, amelynek keretében két új, összesen évi 55 milliárd köbméter - a már meglévő vezetékpárral azonos - szállítási kapacitású vezetékkel bővíthetik a Balti-tenger fenekén húzódó Északi Áramlatot, amelynek kiindulási pontja az oroszországi Viborg, és amely a németországi Greifswaldig tart.
Az Északi Áramlat-2 vezetékpár kiépítésével Oroszország elvileg kiiktathatná Ukrajnát mint tranzitországot, és egyetlen útvonalra terelhetné át az Európának szánt orosz gázszállítmányok 80 százalékát, egyúttal domináns helyzetbe kerülne a német piacon, mert részesedését 40 százalékról több mint 60 százalékra emelné.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.