Halálos baleset: testvérét tette felelőssé egy férfi Kárpátalján
Halálos baleset: testvérét tette felelőssé egy férfi Kárpátalján
 / Kékfény
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Kárpátalján egy részegen vezető férfi autójával elütött egy nőt, aki a járdán gyalogolt. Az áldozat a helyszínen belehalt a sérüléseibe. 

Hirdetés

Az eset még március 29-én éjszaka történt. 

Felismerve a bűncselekmény súlyát és a súlyosbító körülményeket, az ittas sofőr helyett bátyja vállalta magára a bűncselekményt.

A rendőrséget azonban sokáig nem sikerült becsapniuk. Néhány napon belül a tisztviselők megállapították, hogy a gyanúsítottakat egyes rendőrök „fedezték”.

Az ügyben azonnal hivatalos vizsgálatot indítottak.  

Azokat a rendőröket, akik állítólag büntetőeljárások hamisításában vettek részt, már elbocsátották a munkahelyükről.  

Az összes összegyűjtött információt továbbítják az Állami Nyomozó Irodának.  

Ukrajna Büntetőtörvénykönyvének 286. cikkelye (halálhoz vezető közlekedési szabálysértés elkövetése) értelmében az ügyben büntetőeljárást indítottak.

Hirdetés

A gyanúsítottat háromtól nyolc évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.

Az ügyben továbbra is folyik a nyomozás – olvashatjuk a Kárpátaljai Megyei Rendőrség hivatalos honlapján.