Tesla
Több százezer autót hív vissza a Tesla az önvezető rendszerének hiányossága miatt

MTI

 / Gazdaság

Amerikai hatóságok nyomására szoftverfrissítés idejére visszahívja teljes önvezető rendszerrel felszerelt 362 ezer autóját a Tesla - derült ki a csütörtökön megjelent dokumentumokból.

Hirdetés

A döntés azután született meg, hogy az Országos Autópálya Közlekedésbiztonsági Hivatal (National Highway Traffic Safety Administration - NHTSA) közölte, hogy a sofőrtámogató rendszer nem felel meg a közlekedésbiztonsági jogszabálynak és baleseteket okozhat.

A hatóság álláspontja szerint a szoftver megengedi, hogy az általa navigált jármű átlépje a sebességhatárt, valamint törvénytelen, illetve kiszámíthatatlan módon hajtson be kereszteződésekbe, megnövelve az ütközés kockázatát.

A Tesla vitatja a közlekedésbiztonsági szervezet megállapításait, de közölte, hogy teljesíti a kérést.

Ugyanakkor a cég szerint nincs tudomás arról, hogy a visszahívás által érintett járművek esetében a kifogásolt hiányosság bármilyen sérüléshez, vagy halálesethez vezetett volna.

Hirdetés

A rendszert illetően összesen 18 alkalommal kérték garanciális intézkedést - áll a közleményben.

A texasi székhelyű autógyártó bejelentette, hogy önvezető szoftverrendszerét távoli eléréssel frissíti az érintett járművek esetében, amelyek 2016 és 2023 között gyártott modellek.

Az amerikai közúti közlekedés biztonságáért felelős hivatal (NHTSA) több vizsgálatot folytat az elektromos autóiról ismert gyártó ellen annak önvezető technológiája miatt, állítólagos balesetek miatt, közölte az MTI.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.