Az Egyesült Államok és Kína megállapodott a kétoldalú kereskedelmet szabályozó egyezség kereteiben, és lekerülhet a napirendről az újabb amerikai büntetővám - közölte Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter vasárnap.
A tárcavezető több amerikai televíziónak adott interjúban közölte, hogy a kínai miniszterelnök-helyettessel Malajziában tartott kétnapos egyeztetéssorozat eredményeként "tartalmas keretet" dolgoztak ki, amely tárgyalási alapként a két elnök elé kerülhet csütörtökre tervezett találkozójukon.
Scott Bessent az NBC, a CBS és az ABC televíziós csatornáknak adott interjúkban arról is beszámolt, hogy a kínai féllel zajlott tárgyalás eredményeként nagy valószínűséggel sikerül elkerülni azt, hogy az Egyesült Államok bevezesse a Donald Trump elnök által a közelmúltban kilátásba helyezett 100 százalékos importvámot Kínára. "Meggyőződésem, hogy ez most gyakorlatilag lekerült az asztalról" - fogalmazott Scott Bessent a CBS televíziónak nyilatkozva, míg az NBC csatornán arról számolt be, hogy a kínai fél valószínűleg halasztást alkalmaz majd a ritkaföldfémek exportkorlátozásának bevezetésében.
Donald Trump amerikai elnök azt követően helyezett kilátásba további 100 százalékos vámot a Kínából Egyesült Államokba érkező termékekre november 1-től, hogy Kína exportkorlátozó lépéseket jelentett be a ritkaföldfémek kivitelére.
Az amerikai pénzügyminiszter az ABC televíziónak a kínai féllel előkészített kereskedelemi megállapodás elemeként említette a mezőgazdasági termékek Kínába irányuló amerikai exportjáról szóló vita rendezését.
Az Egyesült Államok részéről kifogásként merült fel a kínai kereskedelmi gyakorlattal kapcsolatban az is, hogy a távol-keleti ország idén gyakorlatilag teljesen megszüntette az Egyesült Államokban termelt szója importját, ami súlyos gondokat jelent az amerikai mezőgazdasági termelők számára. Scott Bessent arra is felhívta a figyelmet, hogy az amerikai termelők az elmúlt 20-30 év legjobb szójatermését takaríthatták be, ami tovább növeli készleteiket.
Donald Trump elnök vasárnap érkezett Malajziába, három országot érintő ázsiai útjának első állomására. Az elnök még a repülőn újságíróknak nyilatkozva annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Hszi Csin-ping kínai elnökkel eredményes tárgyalást tartanak csütörtökön Dél-Koreában. Egyben megjegyezte, hogy hosszú ideig nem lenne fenntartható Kína esetében egy 150 százalékos nagyságrendű vámtétel.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.