Donald Trump 50 százalékos vám bevezetéséről döntött a Brazíliából érkező árucikkekre augusztus 1-i hatállyal - az amerikai elnök szerdán írta alá az erről szóló rendeletet, ami megfelel a korábban kilátásba helyezett büntetőintézkedésének.
A jogszabály szövege szerint a brazil kormány közelmúltbeli politikája, valamint gyakorlata és intézkedései fenyegetést jelentenek az Egyesült Államok nemzetbiztonságára, külpolitikájára és gazdaságára.
"Brazília kormányának tagjai olyan intézkedéseket hoztak, amelyek beavatkoznak az Egyesült Államok gazdaságába, megsértik amerikai személyek szólásszabadsághoz fűződő jogait, sértik az emberi jogokat, és aláássák az Egyesült Államok saját állampolgárainak és vállalkozásainak védelméhez fűződő érdekeit" - olvasható Donald Trump rendeletében.
Az amerikai elnök az 50 százalékos vám indokaként külön nevesíti a brazil igazságszolgáltatási szervek büntetőeljárását a korábbi elnök, Jair Bolsonaro ellen, ami Washington álláspontja szerint "hozzájárul a jogállamiság szándékolt leépítéséhez Brazíliában".
Az elnöki rendelet megjelenésével egy időben Marco Rubio amerikai külügyminiszter bejelentette, hogy az Egyesült Államok szankciókkal sújtja a brazil legfelsőbb bíróság egy bíráját.
A miniszteri közlemény szerint Alexander de Moraes az emberi jogok súlyos megsértése miatt kerül büntetőintézkedések hatálya alá.
Az amerikai indoklás szerint a bíró, hatalmával visszaélve, célzottan és politikai indíttatásból - az általa kiadott bírói határozatok révén - részesévé vált "politikai bírálatok elhallgattatásának", amelyben amerikai közösségi médiavállalatok fiókjai is érintettek voltak.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.