A kötvénypiacok még nem számolnak azzal, hogy az amerikai vámbevételek előbb-utóbb kiesnek majd, mivel a cégek átalakítják működésüket – mondta pénteken a CNBC-nek Joseph Stiglitz. A Nobel-díjas amerikai közgazdászprofesszor szerint mindez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok pénzügyileg rosszabb helyzetben van, mint most gondoljuk. Az amerikai-európai kereskedelmi megállapodásról a szakember azt mondta: Brüsszel rossz ajánlatot kapott, de kénytelen volt megállapodni, mivel az ukrajnai háborúban jelentősen Amerikára van utalva.
Az elmúlt napokban világszerte emelkedtek a hosszú kötvényhozamok, egyelőre nem lehet piaci pánikról beszélni, de a befektetők láthatóan aggódnak a jelentős adósságállományok és a költségvetések helyzete miatt. Az amerikai hozamok is emelkedtek, azonban Joseph Stiglitz szerint a piac még mindig nem értékeli megfelelően az USA fiskális helyzetét. Afelől a Nobel-díjas közgazdásznak sincs kétsége, hogy Amerika képes lesz finanszírozni magát, azonban az elmúlt napokban megjelent egy elemzés, mely szerint a következő tíz évre várható reálkamat-szint 2%-ról 2,5%-ra emelkedett.
Stiglitz egyetért azzal, hogy magasabb kamatszintekre van kilátás, szerinte a kötvénypiac lassan reagál a helyzet megváltozására. Az Ambrosetti gazdasági fórumon adott interjúban a közgazdász hozzáteszi, hogy a befektetők még azt sem reagálták le, hogy Donald Trump a vámbevételekből fedezné az amerikai költségvetés magasabb hiányát.
Az eddigi adatok alapján a vámbevételek megugrottak, azonban Stiglitz szerint a cégeknek egy kis idő kell, aztán majd átalakítják beszállítói láncaikat, hogy a lehető legalacsonyabb teherrel tudják beszerezni a nyersanyagokat és alkatrészeket. Ha pedig ez megtörténik, akkor az amerikai vámbevételek is visszaesnek majd.
Szóval én azt gondolom, hogy az USA pénzügyi helyzete rosszabb lesz, mint amit most látunk az előrejelzésekben, melyek viszonylag magas vámbevételekkel számolnak
- mondta a CNBC-nek Stiglitz.
Szintén az olaszországi gazdasági fórumon nyilatkozott Jason Furman, Barack Obama korábbi gazdasági tanácsadó testületének tagja, aki szerint Trump magas költségvetési hiánypályára és a vámbevételekre építi gazdaságpolitikáját.
Stiglitz az interjúban az amerikai-európai vámmegállapodásról is szót ejtett, szerinte Brüsszel rossz megállapodásra lett kényszerítve, de nem volt más választása, mivel jelenleg háborúban áll Ukrajnában Oroszország ellen, ezért szüksége van az amerikai védelmi kapacitásokra
- közölte a portfolio.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.