Ukrán gabonaexport. Illusztráció
Ukrán gabonaexport. Illusztráció

MTI

 / Gazdaság

Elhagyta a fekete-tengeri Csornomorszk kikötőjét a második, ukrán gabonát szállító hajó, a szállítmány rendeltetési helye Egyiptom – közölték az ukrán hatóságok.

Hirdetés

A héten ez már a második hajó, amely a Kijev által létrehozott tengeri folyosón halad át az orosz blokádot és fenyegetéseket megkerülve. 

„Az Aroyat hajó 17 600 tonna ukrán búzával megrakodva elhagyta Csornomorszk kikötőjét Egyiptom irányába” 

– közölte Olekszandr Kubrakov infrastrukturális miniszter az X mikroblog portálon.

Az előző hajó szeptember 19-én hajózott ki Csornomorszkból háromezer tonna gabonával a fedélzetén.

A Resilient Africa és az Aroyat múlt szombaton érkezett Ukrajnába, hogy közel húszezer tonna gabonát szállítson Afrikába és Ázsiába.

Ukrajna biztonságos tengeri útvonalakat akar létrehozni mezőgazdasági termékei elszállítására, miután Moszkva júliusban nem hosszabbította meg az ukrajnai gabona exportjáról megkötött megállapodást. Oroszország akkor közölte, hogy célpontnak tekinti a Fekete-tengeren ukrán gabonát szállító hajókat.

Moszkva nem támadta meg a hajókat, de rendszeresen bombázza a gabonatárolókat az ukrán kikötőkben.

Az ukrán mezőgazdasági minisztérium pénteken közzétett adatai szerint szeptember 1. és 21. között jelentősen – 2,94 millió tonnáról 1,45 millió tonnára – csökkent az ukrajnai gabonaexport az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A tárca a csökkenést nem indokolta.

Kereskedők és mezőgazdasági szervezetek szerint a fekete-tengeri kikötők blokádja, és a dunai ukrán kikötők elleni orosz támadások állhatnak mindenekelőtt az exportcsökkenés mögött.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.