A háború súlyos hatással volt Ukrajna gazdaságára, és a mozgósítás jelentősen átalakította a munkaerőpiacot. Ennek következtében a munkáltatók kénytelenek voltak megváltoztatni a munkavállalók keresésének módszereit.
Erről Ella Libanova beszélt, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Demográfiai és Szociális Kutatások Intézetének igazgatója a Spiegelnek adott interjújában - közölte az Unian.net.
Ella Libanova elmondta, hogy a mozgósított férfiakat gyakran nők, illetve idősebb férfiak helyettesítik a munkahelyeken. A munkáltatók most ezekre az idősebb férfiakra összpontosítanak, mivel ők már nem hívhatók be katonai szolgálatra.
„A munkáltatók számára ma az ideális munkavállaló az, aki már betöltötte a 60 évet, és így nem soroztatható be a hadseregbe”
– mondta Libanova.
A Gazdasági Minisztérium szerint Ukrajnának jelenleg további 4,5 millió munkavállalóra van szüksége.
Libanova megjegyezte, hogy a munkaerőhiány már a háború előtt is érezhető volt.
A migrációval kapcsolatban kifejtette, hogy a háború első két hetében 1,5 millió ember hagyta el Ukrajnát, és jelenleg nincs jelentős migrációs hullám sem ki-, sem befelé.
Belföldön sokan az ország északkeleti és délkeleti régióiból költöztek főként Nyugat-Ukrajnába, de 2022 őszétől egyre többen telepednek le Közép-Ukrajnában. Kijevben például a háború előttihez hasonló számú ember él, de sok kijevi elhagyta a várost, helyüket pedig más régiókból érkezettek foglalták el.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.