A Nemzetközi Valutalap (IMF) több mint 10 milliárd dollár támogatást nyújtott Ukrajnának a költségvetés támogatására 2022 februárja, az orosz agresszió kezdete óta – áll az ukrán pénzügyminisztérium közleményében.
A dokumentumot azután hozták nyilvánosságra, hogy Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter megbeszélést folytatott az IMF kijevi kirendeltségének képviselőivel.
A közlemény szerint az IMF 2022 februárja óta 10,2 milliárd dollárt folyósított Ukrajnának, és ezzel az ország harmadik legnagyobb finanszírozója az Európai Unió és az Egyesült Államok után.
Július elején az IMF 2,2 milliárd dollárt folyósított Ukrajnának egy tavaly elfogadott, 15,6 milliárd dolláros hitelcsomag részeként, és ezzel már mintegy 7,6 milliárd dollárt utaltak át az orosz agressziót elszenvedő országnak.
A közlemény szerint Kijev és az IMF képviselői között a napokban lezajlott egyeztetések eredményeként Ukrajna várhatóan megkapja a következő, mintegy 1,1 milliárd dolláros részletet.
Az IMF azzal számol, hogy Ukrajna hazai összterméke (GDP) idén 2,5-3,5 százalékkal nő a tavalyi 5 százalékos emelkedést követően, a fogyasztói árak emelkedése a tavalyi 12,9 százalékról idén 8 százalékra lassul - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.