Áramszünet, villanykikapcsolás. Illusztráció
Áramszünet, villanykikapcsolás. Illusztráció

MTI

 / Gazdaság

Az oroszok az általuk megszállt Herszon megyében le fogják kapcsolni a távközlési hálózatot és az áramellátást, hogy az embereket az életkörülmények lerontásával távozásra kényszerítsék - írta hétfő esti helyzetjelentésében az ukrán vezérkar.

Hirdetés

A kijevi katonai vezetés kiemelte, hogy az orosz erők továbbra is erőszakkal evakuálják a civileket a dél-ukrajnai régióból Oroszország területére.

"A rendelkezésre álló információk szerint mintegy száz fogyatékos gyermeket vittek ki a kahovkai járásbeli Dnyiprjaniban lévő pszichiátriai-neurológiai bentlakásos intézményből. Az oleskivi árvaház gyermekeit és dolgozóit a moszkvai területre készülnek kitelepíteni. Egy idősotthon lakóit pedig elköltöztették Kahovka városából, az intézményben pedig katonákat szállásoltak el"

- írta a vezérkar.

Hozzátette, hogy az orosz katonák folytatják a helyi lakosság és az infrastruktúra kifosztását, anyagi erőforrásokat, élelmiszereket és járműveket szállítanak ki az országból Oroszországba.

A vezérkar közölte, hogy friss információk szerint vasárnap éjjel a Herszon megyei Hola Pristany városában megsemmisültek az orosz csapatok üzemanyag-tartalékai.

Hirdetés

Az ukrán légerő a nap folyamán kilenc csapást mért az orosz erőkre, hat élőerő-, fegyver- és haditechnika-koncentrációra, valamint három légvédelmi állást ért találat. A légvédelmi egységek lelőttek egy ellenséges Szu-25-ös repülőgépet - erősítette meg a katonai vezetés. Hozzátette, hogy az ukrán rakéta- és tüzérségi egységek hétfőn négy parancsnoki állásra, két élőerő-, fegyver- és haditechnika-koncentrációra, valamint egy lőszerraktárra mértek csapást.

Az orosz erők támadó műveleteket hajtottak végre Donyeck megyében Bahmut és Avgyijivka, délen pedig Novopavlivszke irányában. Az orosz támadások zöme továbbra is létfontosságú infrastrukturális és más polgári létesítmények ellen irányult - jegyezte meg a vezérkar.

A jelentés szerint hétfőn az orosz hadsereg négy rakéta- és 12 légicsapást, valamint több mint 14 tüzérségi támadást hajtott végre. Donyeck, Luhanszk, Dnyipropetrovszk és Herszon megyékben mintegy tíz települést ért támadás.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.