Ukrajna államadóssága. Illusztráció. Fotó: Internet
Ukrajna államadóssága. Illusztráció. Fotó: Internet
 / Gazdaság

Június 2-án esedékes lett volna az a 665 millió dolláros (közel 237 milliárd forintos) kifizetés, amelyet Ukrajnának kellett volna teljesítenie a 2015-ben kibocsátott GDP-warrantok után. Az ukrán kormány azonban hivatalosan bejelentette, hogy nem teljesíti a kötelezettséget, és moratóriumra hivatkozva felfüggeszti a törlesztést.

A döntésről  a vg.hu. számolt be az ír tőzsde hivatalos közlönye alapján, a hírt pedig több ukrán hírportál, is megerősítette.

Az érintett állampapírokat – hivatalos nevükön GDP-warrantokat – 2015-ben bocsátotta ki az ukrán állam a nemzetközi hitelezőkkel történt adósságrendezés részeként.

Ezek lényege, hogy csak akkor jár utánuk hozam, ha az ország gazdasága a vártnál jobban teljesít.

A június 2-i határidőre eső több mint 665 millió dollárnyi kifizetést az ukrán kormány nem fogja teljesíteni, hivatkozva arra, hogy a kérdéses értékpapírokra 2024. augusztus 27-én moratóriumot hirdettek, amely érvényben marad, amíg a gazdasági növekedéshez kötött kötvények adósságrendezési folyamata le nem zárul.

A bejelentés szerint Ukrajna továbbra is elkötelezett a GDP-warrantok „átfogó, fair és méltányos újrastrukturálása” mellett, amelynek során figyelembe kívánják venni az IMF-programban meghatározott adósságplafont, valamint a bilaterális partnerekkel való összehangolt adósságkezelést.

A GDP-warrantokat egyébként fedezeti alapok és intézményi befektetők, például az Aurelius Capital Management LP és a VR Capital Group vásárolták meg.

A lépés nem csak a mostani, 665 millió dolláros törlesztést érinti, hanem többmilliárd dollárnyi jövőbeli fizetési kötelezettséget is levehet Ukrajna válláról.

Az IMF szerint az ország államadóssága idén elérheti a GDP 110 százalékát, ami történelmi rekordot jelent és először lépi át a 100 százalékos pszichológiai határt.

A döntés újabb jele annak, hogy Ukrajna komplex és hosszú távú adósságrendezési folyamatot folytat, miközben súlyos gazdasági és geopolitikai kihívásokkal küzd - közölte a hirado.hu.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.