Denisz Smihal miniszterelnök-helyettes és energetikai miniszter arról számolt be közösségi oldalán, hogy az áramkimaradások beosztása tovább romolhat az energetikai szektorban kialakult helyzettel összefüggésben, amely továbbra is rendkívül nehéz az orosz támadásokat követően – írja az Ukrinform nyomán az index.hu.
Az energetikai ágazat helyzete továbbra is nagyon súlyos. Sajnos fennáll annak a kockázata, hogy az áramszünetek ütemezése rosszabbodni fog. Ez összefügg a legutóbbi támadással és azzal, hogy az energiarendszerben jelentős kapacitáshiány továbbra is fennáll. Eközben az oroszok az energetikai infrastruktúra elleni újabb támadásokra készülnek a következő héten
– fogalmazott.
Kiemelte, hogy a helyreállítási munkálatok valamennyi régióban folynak. Kijevben több mint 230 helyreállítási csapat dolgozik. Ezen felül a Naftogaz 40 javítócsoportja is bekapcsolódott a munkálatokba. „A helyi hatóságoknak azonban egyértelmű tájékoztatást kell adniuk az embereknek arról, hogy hol és milyen határidővel állítják helyre a hőszolgáltatást. Azokban az épületekben, ahol a hőszolgáltatás helyreállítása a közeljövőben nem lehetséges, az áramellátást legalább napi 18 órában biztosítani kell” – mutatott rá.
Beszámolt arról is, hogy fokozzák az együttműködést valamennyi partnerrel az energetikai berendezések beszerzése érdekében. Denisz Smihal tájékoztatott, hogy már több mint 30 ország nyújt támogatást ahhoz, hogy Ukrajna átvészelje ezt a telet.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.