Csehország mozgó légvédelmi rendszereket fog gyártani Ukrajna számára - közölte Alex Vytecka, a cseh kormányközi védelmi együttműködési ügynökség (AMOS) igazgatója csütörtökön a CTK hírügynökséggel.
A speciálisan módosított japán Toyota terepjárókra szerelt, egyebek között drónok elleni bevetésre használható rendszerek gyártási költségeit Hollandia állja. Egyelőre száz darab ilyen légvédelmi rendszerről van szó. A szükséges lőszereket Hollandia szintén Csehországtól vásárolja meg - tette hozzá Vytecka, aki szerint a cseh védelmi minisztérium által tető alá hozott üzlet szerződését már alá is írták.
Daniel Blazkovic védelmiminiszter-helyettes már az Ukrajnát fegyverekkel támogató országok keddi brüsszeli értekezletét követően azt is elmondta, hogy Csehország 90 darab T-72-es harckocsi modernizációját is vállalta. A munkát a cseh védelmi tárca fogja irányítani, a költségek megfizetését pedig közösen az Egyesült Államok és Hollandia vállalta.
A miniszterhelyettes szerint a fegyvergyártásban nagyon széleskörű és jó együttműködés van kialakulóban Csehország és Hollandia között. Blazkovic elmondta: a cseh gyártású légvédelmi rendszerek jelentősen olcsóbbak lesznek, mint a nyugati fegyverpiacon jelenleg hozzáférhető hasonló rendeltetésű korszerű rendszerek. A terepjárókon elhelyezett két géppuska lőtávolsága mintegy két kilométer, a rendszerek földi célok ellen is bevethetők.
Az Ajándék Putyinnak elnevezésű kampány keretében a cseh civil szféra az elmúlt hónapokban több mint 90 millió koronát gyűjtött, amelyből 15 darab Viktor elnevezésű légvédelmi rendszert vásároltak Ukrajnának.
Csehország lépéseit az ukrán kormánnyal előre egyeztette. További részleteket tekintettel a háborús helyzetre nem hoznak nyilvánosságra, közölte az MTI.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.