A zaporizzsjai atomerőmű a délkelet-ukrajnai Enerhodarban
A zaporizzsjai atomerőmű a délkelet-ukrajnai Enerhodarban

MTI

 / Gazdaság

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ügyel arra, hogy az Ukrajna területén tárolt hasadóanyagokat ne használják háborús célokra – jelentette ki kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az ENSZ Biztonsági Tanácsában.

„A nukleáris biztonsággal kapcsolatos munkánkon felül életbevágóan fontos tevékenységet is folytatunk Ukrajna egész területén, ellenőrizve a garanciákat, hogy elejét vegyük hasadóanyagok háborús célokra való felhasználásának” – hangsúlyozta a NAÜ-főigazgató.

Grossi egyben felkérte Ukrajnát és Oroszországot, hogy

tartsanak tiszteletben öt alapszabályt, amely a több mint egy éve orosz ellenőrzés alatt lévő zaporizzsjai atomerőmű biztonságát szolgálja.

Ezek között szerepel, hogy Európa legnagyobb nukleáris létesítményének területét nem szabad nehézfegyverek, mint például harckocsik, tüzérségi eszközök és rakétasorozatvetők, valamint katonai személyzet állomásoztatására használni. Másodszor, hogy az atomerőmű területéről és annak területe ellen nem szabad támadást indítani.

Hirdetés

Harmadszor biztosítani kell a létesítmény külső energiaellátását, továbbá a létfontosságú rendszereit meg kell védeni a szabotázsakciókkal szemben. Végül pedig a feleknek tartózkodniuk kell minden olyan cselekménytől, amellyel aláásnák az előbbi alapelveket. A NAÜ főigazgatója kijelentéseivel utalást tett arra, hogy a konfliktus szereplői eddig még nem jutottak megállapodásra az atomerőmű védelméről.

Grossi mindemellett úgy értékelte, hogy

az atomerőmű nukleáris és fizikai biztonságát illetően a helyzet továbbra is rendkívül törékeny és veszélyes.

Felidézte, hogy az utóbbi 15 hónapban hét alkalommal választották le teljesen a nukleáris erőművet a külső energiahálózatról, s így a vészhelyzeti dízelgenerátorait kellett használni a reaktorok és a kiégett nukleáris fűtőelemek tárolójának hűtésére. Az utóbbi eset egy hete történt – hangsúlyozta Grossi.

Mint mondta, 

a létesítményben eddig nem történt atombaleset, de „a szerencse sem tarthat örökké”. 

Hozzátette: egy atom- vagy radiológiai balesetnek katasztrofális következményei lehetnek Ukrajna és Oroszország, valamint a környező országok lakosságára is.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.