Herman Haluscsenko energetikai miniszter csütörtökön kijelentette, hogy Ukrajnában ma valójában a villamos energia 60%-át atomerőművekben állítják elő – számolt be az rbc.ua hírportál a miniszter sajtónyilatkozatára hivatkozva.
A jelentés szerint a miniszter elmondta:
„Ma már elmondhatjuk, hogy az ország villamos energiájának akár 60%-át sz atomerőművekben állítják elő. Még a megszállt Zaporizzsjai Atomerőművön kívül is.”
Egyúttal köszönetet mondott az ukrán atomipari dolgozóknak, akik áramot adnak az emberek, az ország számára a nehéz időkben.
Mint emlékezetes, július 17-én és 24-én bejelentették, hogy két atomerőművi blokkot helyeznek üzembe, amelyeket határidő előtt megjavítottak. Ráadásul Ukrajnában megszűnt a rendellenes hőség, és megnőtt az Európából érkező áramimport. Ennek a három tényezőnek, valamint az energetikai dolgozók éjjel-nappal végzett munkájának köszönhetően javult a villamosenergia-rendszer helyzete - közölte a karpat.in.ua.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.