Szlovákiában a lakosság 63 százaléka csak nehézségekkel él meg a bevételeiből - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség az Eurobarometer aktuális felmérésének adataira hivatkozva csütörtökön.
Az Európai Parlament (EP) pozsonyi irodája által csütörtökön ismertetett - tavaly októberben és novemberben készített - felmérés adatai szerint Szlovákia lakosságának mindössze 35 százaléka érzi úgy, hogy kényelmesen megél bevételeiből, míg ezen a téren az európai uniós (EU) átlag 54 százalék.
A felmérésből ugyancsak kitűnik, hogy Szlovákiában a lakosság túlnyomó többsége pesszimista anyagi helyzetének jövőjét illetően, a megkérdezettek 72 százaléka számol azzal, hogy anyagi helyzete romlani fog. A felmérés szlovákiai résztvevőinek rendkívül magas aránya, 82 százaléka mondta azt, hogy elégedetlen azokkal az intézkedésekkel, amelyeket a kormányzat a létfenntartási kiadások növekedésének megfékezésére tesz.
A szlovák hírügynökség egy másik - ám ugyancsak az Eurobarometer adataira hivatkozó - jelentéséből kiderül, hogy bár Szlovákiában a megkérdezettek 70 százaléka vélekedett úgy, hogy az EU-tagságnak hozadékai vannak az ország számára, csak 44 százalék mondta azt, hogy az EU tagság jó dolog. Ez a harmadik legalacsonyabb arány volt az EU-tagországok közül, ennél alacsonyabb arányban csak Görögországban (43 százalék) és Ausztriában (42 százalék) vélték úgy, hogy országuk EU-tagsága jó dolog.
Az ország uniós tagságát Szlovákiában a megkérdezettek 48 százaléka minősítette fontosnak, ez a legalacsonyabb arány az összes EU-tagország közül. Szlovákiában a megkérdezettek legnagyobb hányada (43 százalék) az ország EU-tagságának leglényegesebb hozadékaként az új munkalehetőségeket jelölte meg.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.