A világgazdaság talpra állításának leghatékonyabb módja az, ha Oroszország véget vet az ukrajnai háborúnak – szögezte le kedden Olaf Scholz német kancellár Balin, a G20 csoport állam- és kormányfői találkozóján.
A világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő húszas csoport csúcstalálkozójának energia- és élelmiszerbiztonsággal foglalkozó megbeszélésén a kancellár úgy vélte, a résztvevő országok között egyre szilárdabb a konszenzus abban a tekintetben, hogy Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja elfogadhatatlan, valamint arról, hogy a konfliktusban semmiképpen nem szabad nukleáris fegyvereket bevetni.
Emlékeztetett arra is, hogy az ENSZ Közgyűlése nyilvánvaló többséggel elítélte az orosz támadást, s kijelentette, hogy számos ország, amely ehhez az állásfoglaláshoz nem csatlakozott nyíltan, nem hivatalosan szintén igazságtalannak és szükségtelennek tartja ezt a háborút.
„A végén eljön az a pillanat, hogy Oroszország belátja, nincs más választása, mint kivonnia csapatait Ukrajnából”
– fogalmazott Scholz újságíróknak.
Hozzátette:
a csapatkivonás teremti meg a béketárgyalások lehetőségét, és a békét nem az orosz álláspont fogja diktálni, azt ugyanis sem Ukrajna, sem a nemzetközi közösség nem fogadja el.
Kiemelte mindazonáltal, hogy támogatja a párbeszédet Vlagyimir Putyin orosz elnökkel annak érdekében, hogy megvitassák a nézetkülönbségeket, és emlékeztetett arra, hogy a háború kezdete óta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mellett Putyinnal is beszélt.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott megbeszéléséről Scholz csupán annyit mondott: (Lavrov) mellettem állt, mondott néhány mondatot, ennyi volt az egész.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI