Magyar-ukrán agrárminiszteri találkozó volt Kijevben. Fotó: kormány.hu/Pelsőczy Csaba
Magyar-ukrán agrárminiszteri találkozó volt Kijevben. Fotó: kormány.hu/Pelsőczy Csaba

MTI

 / Gazdaság

Magyarország számára továbbra is a magyar gazdák érdeke az első, ezért a magyar kormány továbbra is fenntartja az Ukrajnából érkező mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali tilalmat. Hazánk elismeri Ukrajna mezőgazdasági törekvéseit, de ezek nem mehetnek a magyar agrárgazdaság kárára - jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki Kijevben tárgyalt Tarasz Viszockijjal, Ukrajna Agrárpolitikai és Élelmiszerügyi Minisztériumának ügyvivőjével az Agrárminisztérium (AM) csütörtöki közleménye szerint.

Hirdetés

Magyar-ukrán agrárminiszteri találkozó volt Kijevben. Fotó: kormány.hu/Pelsőczy Csaba
Magyar-ukrán agrárminiszteri találkozó volt Kijevben. Fotó: kormány.hu/Pelsőczy Csaba

A közleményben azt írták: a miniszter a találkozón arra hívta fel a figyelmet, hogy

az elmúlt időszakban kialakult párbeszéd  a magyar és az ukrán agrártárca között stabilizálódott.

Nem lehet olyan probléma, amelyet ne tudnának megbeszélni, a kihívásokra a jó válaszokat közösen tudják ugyanis megadni.

Az egyeztetésen a szélsőséges időjárás és a szárazság okozta nehézségek is szóba kerültek.

A gabona és olajos magvak tekintetében az aszály miatt kevesebb lesz az ukrán termés a tavalyinál. A 2021-es év rekord év volt Ukrajnában, de ehhez képest az idei számok 30 százalékos csökkenést mutatnak - áll a közleményben.

Nagy István felidézte, hogy a háború kitörését követően az ukrán gabonaexport súlyos zavarokkal küzdött, a tengeri transzport ellehetetlenült. Az Európai Unió Szolidaritási Sávok létesítésével megteremtette a lehetőségét annak, hogy az ukrán termékek szárazföldön eljussanak a hagyományos piacaikra, de a gabona ehelyett Európában rekedt, jelentős kihívások elé állítva az európai termelőket.

Az elmúlt időszak alatt helyreálltak Ukrajna fekete-tengeri szállítási útvonalai és az ukrán gabonaexport csaknem 90 százaléka már ismét tengeri úton kerül kiszállításra a korábbi főbb célországaikba - tette hozzá.

A tárcavezető elmondta, az ukrán gabona visszatalálása a hagyományos piacaira a biztonságot szolgálja, és azt, hogy az európai belső piacon se legyen zavar.

Ahogy korábban, most is minden szem gabonára szükség van, csak meg kell találni a helyét 

- hangsúlyozta a miniszter a közlemény szerint.

Kifejtette, a Brüsszel által bevezetett autonóm kereskedelem liberalizációs  intézkedés (ATM) 2025. június 5-én lejár, ezért addig az uniónak megnyugtató és hosszú távú megoldást kell találnia az ukrán mezőgazdasági termékek okozta kihívásokra. A tárcavezető hozzáfűzte, hazánk számára a magyar gazdák érdeke a legfontosabb, mert ők biztosítják a mindennapi kenyeret, éppen ezért az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali tilalmat továbbra is fenntartja, de a tranzit szállítmányokat, ahogy eddig, ezután is engedélyezzük - áll a közleményben.

A találkozón Nagy István hivatalos látogatásra hívta Magyarországra Tarasz Viszockij miniszteri ügyvivőt, és arra is megkérte, hogy vegyen részt egy, a hazánk által elnökölt uniós agrártanács ülésen is 

- tájékoztatott az AM.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.