Kamionok. Illusztráció
Kamionok. Illusztráció

MTI

 / Gazdaság

Az ukrán áruszállítók uniós piacon való megjelenése miatt miatt több száz magyar vállalkozás került a "tönk szélére" - mondta a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára szombaton az MTI-nek.

Hirdetés

Árvay Tivadar telefonon elmondta: az Európai Unió a háborús helyzetre való tekintettel engedélyezte az ukrán áruszállítóknak, hogy - alapvetően humanitárius szállítások miatt - megjelenjenek a közös piacon.

Az engedélyt 2024 júniusáig hosszabbították meg, aminek az lett az eredménye, hogy mára a magyar közutakon több mint 30 százalékkal nőtt az ukrán kamionok futásteljesítménye, miközben a magyar járművek futásteljesítménye 4 százalékkal csökkent.

Hozzátette, hogy az ukrán fuvarozók egészen más gazdasági és jogszabályi környezetből érkeznek, így eltérőek a költségeik is, valamint nem érvényesek rájuk az uniós szabályok. Az ukrán fuvarozók jelentős árelőnnyel dolgoznak és tönkreteszik a tagállamok logisztikai ágazatának fuvarozókat érintő részét - hangsúlyozta a főtitkár.

Hirdetés

Erről szólnak a lengyel és a szlovák, de ugyanez áll a hátterében a hétfőn induló magyar tiltakozásoknak is - mondta a főtitkár, hozzátéve, hogy a záhonyi határátkelőhelynél demonstrálnak majd a fuvarozók.

"Mi azt kértük az Európai Uniótól - múlt héten volt a közlekedési bizottság ülése -, hogy (...) vizsgálja felül az Ukrajnával kötött megállapodását és vegye figyelembe az Európai Unió tagországainak, köztük Magyarország fuvarozó vállalkozásainak az érdekeit, és ne hagyja, hogy az ukrán fuvarozók már rég túllépve a kezdeti szándékokon, alapvetően üzleti céllal jelenjenek meg az Európai Unióban" - fogalmazott Árvay Tivadar.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.