Bankkátyák, hitelkártyák. Pénzügy. Illusztráció.
Bankkátyák, hitelkártyák. Pénzügy. Illusztráció.

MTI

 / Gazdaság

A 19-29 éves fiatalok 38 százaléka tekinti magát többé-kevésbé elégedettnek az életével; ekkora arányban nyilatkoztak úgy, hogy teljesen vagy inkább elégedettek, mint elégedetlenek - derül ki a K&H Bank ifjúsági indexből.

A bank MTI-nek küldött szombati közleményében azt írja, a fiatalok 71 százaléka látja úgy, hogy az élete a közeljövőben többé-kevésbé pozitívan változhat. A nők és az inaktívak optimistábbak: ebben a két csoportban 79, illetve 90 százalék ez az arány.

A magyar fiatalok hangulatát tükröző indexe az elmúlt két évben alig változott, 11 pont körül volt, az évtized elején azonban még elérte a 20 pontot - ismertették.

A jelenlegi helyzetük és a jövőjük megítélése szempontjából négy csoportba sorolhatók a magyar fiatalok: 35 százalékuk elégedett a mostani helyzetével, és úgy érzi, hogy nem lesz rosszabb; 40 százalékuk most még nem mondja magát elégedettnek, de javulásra számít, a válaszadó huszonéveseknek pedig több mint ötöde - 22 százaléka - bár jelenleg elégedetlen, ám úgy véli, pozitív változást hoz a jövő. A legpesszimistábbak aránya 3 százalékos, ők azok, akik a jelenlegi kedvezőtlen helyzetük további romlását várják.

A fiatalok elégedettségét egyértelműen befolyásolja az anyagi helyzetük is. Személyes jövedelmük átlagosan 193 ezer forint volt, ami lényegében megegyezik az előző negyedéves eredménnyel, egyúttal meghaladja az idei első negyedévre jellemző 182 ezer forintot, és jóval felülmúlja a múlt év utolsó három hónapjára vonatkozó 142 ezer forintot. A legalacsonyabb és legmagasabb jövedelmeket elfelező medián jövedelem 169 ezer forint, szemben az egy negyedévvel korábbi 158 ezer forinttal - áll a közleményben.

A legújabb felmérés szerint a megkérdezett fiatalok tizedének nincs semmilyen jövedelme, míg 26 százalékuk 100 ezer forint alatti összegből gazdálkodhat havonta. Havi 100-249 ezer forint közötti jövedelemre tesz szert 28 százalékuk, további 32 százalék sorolható a 250-500 ezer forintos sávba, négy százalékuk pedig félmillió forintnál magasabb jövedelemről számolt be.

A 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait vizsgálja a K&H ifjúsági index, amely a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére készült. A minta összetétele reprezentálja a magyarországi 19-29 éves városi lakosság összetételét nem, korcsoport, régió, településtípus, befejezett iskolai végzettség, gazdasági aktivitás alapján. Az adatfelvétel szeptember 1-14. között történt.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.