A házi nyúl a világ legkedveltebb háziállatának egyike. A nyúltenyésztők szerte a világon arra törekedtek és törekednek még ma is, hogy egyrészt gyorsan fejlődő húsnyulakat, másrészt értékes prémű fajtákat hozzanak létre.
A húsnyulak egyes fajtái elérik a 7 kg-os testsúlyt, az angóranyulaknak hosszú, lágy a prémje, a belga nyulak pedig inkább a mezei nyulakra hasonlítanak. Azzal szinte mindenki tisztában van, hogy ezeknek a házi kedvenceknek a húsa nagyon egészséges.
Milyen legyen a nyúl lakhelye?
Egy nyúl esetén a minimális ketrecméret a 180x90x90 cm, ennél kisebb ketrecben ne tartsuk a nyulat, ugyanis szükségük van arra, hogy fel tudjanak ágaskodni a hátsó lábukra, ki tudjanak nyújtózkodni és ugrálni tudjanak. A túl kicsi területen tartott állatok nem tudnak eleget mozogni, ami mozgásszervi panaszokat okozhat náluk.
Nyulak almozása
A nyúl számára a legmegfelelőbb aljzat a szalma, csutkaalom, pelletalom, esetleg faforgács. Naponta cserélni szükséges az elhasználódott almot. A nyulak alapvetően szobatisztaságra nevelhetők, gyorsan megtanulják, hogy egy külön kialakított almosdobozba végezzék a dolgukat. Ehhez meg kell figyelni melyik sarkot részesítik előnyben, és oda kell helyezni az almosdobozt.
Mit egyen a nyuszi?
Az emberekkel ellentétben a nyusziknak nagyon gyenge emésztőrendszeri izomzatuk van. A felvett táplálék náluk nem továbbítható az izmok összehúzódásával a gyomor-bél traktuson keresztül. A házinyúl úgy emészt, hogy folyamatosan eszik. Így az újonnan elfogyasztott táplálék fentről nyomja lefelé a korábban megevett eledelt. Ami fontos számára, az a széna, ez mindig korlátlan mennyiségben legyen előttük, erre télen-nyáron szükségük van.
Csak a széna tartalmazza azt a rostmennyiséget, ami a nyúl emésztését egészségessé teszi. Ha elegendő mennyiségű szénát kap, akkor azt bármivel kiegészíthetjük, például fonnyasztott fűvel, zöldségekkel és gyümölccsel, de csak kis mennyiségben, jutalomfalatként. A zöldségek közül a zöld leveleseket részesítsük előnyben, a keményítő tartalmúakat kisebb mennyiségben etessük. A gabona alapú tápok magas cukor- és alacsony ásványianyag tartalommal bírnak, emiatt nem ajánlottak házi kedvenceink számára. Kis mennyiségben a magas rost tartalmú pellet tápok jobb választásnak minősülnek. Számos teljes értékű táp elérhető kereskedelmi forgalomban, ezeket a napi mennyiség negyedében lehet adni a nyusziknak, de a napi menü háromnegyedét mindenképpen a széna tegye ki. Ezen kívül friss zöldségeket is kapjanak alaposan megmosva etetés előtt.
Kedvenceik közé tartoznak a répa, spenót, brokkoli, zeller, alma és a gyermekláncfű levél. Friss ivóvíz mindig legyen elérhető a nyúl számára, ha önitatót használunk, akkor rendszeresen ellenőrizni kell, hogy nem dugult-e el.
A nyúl gondozása
Az egészséges nyúl élénk és éber. A nyuszit minden nap ellenőrizni kell, változott-e a viselkedése vagy a megjelenésén valami. A rossz egészségi állapot jelei a fül belső oldalán látható hámló foltok, a szem vagy az orr váladékozása, puffadás vagy hasmenés. A nyúl metsző- és őrlőfogait rendszeresen ellenőrizni kell, különösen abban az esetben, ha súlyvesztés jelentkezik egyéb kizárható ok nélkül. A fogászati problémák gyakoriak a nyulaknál, időként ellenőrizni kell a karmokat, és ha túlnőttek, le kell vágni azokat.
Minden nyulat ajánlott rendszeresen oltani myxomatosis és a nyulak vérzéses betegsége (RHD) ellen. Az ivartalanítás segít megelőzni a viselkedési problémákat, valamint számos betegség esélyét csökkenti. Az ivartalanított nyulak könnyebben szobatisztaságra is nevelhetők.
Nyáron a nyulakat rendszeresen ellenőrizni kell, nehogy a végbél körüli részen beköpjék őket a legyek. Ennek elkerülése végett a végbéltájékot tisztán és szárazon kell tartani, amennyiben szükséges a szőrt rövidre kell nyírni a hasaljon és a combok belső oldalán.
A nyulak számos parazitával fertőződhetnek, a legjelentősebb ezek közül az E.cuniculi, amely mikroorganizmus az idegrendszert támadja meg. A kórokozó a vizelettel ürül, a nyúl akkor fertőződik, amikor szennyezett táplálékot fogyaszt. A fertőzött nyulak nagy része nem mutat súlyos tüneteket, de előfordulhatnak szemproblémák, vagy egyensúly zavarok is. A megállapítása vérből történhet, de nem egyszerű, mert tünetmentes hordozók is előfordulhatnak. A kezelése a tünetektől függ, általában hosszadalmas gyógyszerszedést igényel.
A nyulak mozgásigénye
Minden nyuszinak szüksége van a mozgásra és a játékra, hogy fenntartsák a fizikális és mentális egészségüket. Biztosítani kell számukra faágakat, amit rághatnak, például almafa ágat, gyökereket, kéregdarabot. Másik ötlet, kartondobozt betenni a nyusziknak, amibe ki-be tudnak ugrálni. Felfüggesztett zöldségeket is be lehet tenni a nyusziknak, amiknek a rágcsálásához ügyesség szükséges.
A nyulak társas lények, emiatt az egyedül tartott nyúl magányos lesz. A legjobb ötlet egy összeszokott párost tartani, vagy kisebb csapatot. Az ivartalanítással elkerülhetjük a nem kívánt szaporulatot és rivalizálást.
Nyulak fogbetegségei
A fogászati problémák a nyulak és a rágcsálók leggyakoribb megbetegedései. Minden rosszul evő nyuszinál gondolnunk kell a fogászati megbetegedésre. Fogászati probléma jelei lehetnek: a kevesebb táplálék felvétel, fogyás, nyálazás, a szem váladékozása, gubbasztás.
A metszőfogak állását a gazda is könnyen ellenőrizheti, azonban az őrlőfogak csak speciális eszközzel vizsgálhatók. Éber állapotban sajnos csak kb. 60 %-át láthatjuk az őrlőfogaknak, ezért az alapos vizsgálathoz a nyulat altatni szükséges. Ha túlnőttek a fogai, akkor sérülést okoznak a száj nyálkahártyáján és a nyelv felületén, a kialakult fájdalom miatt kedvencünk nem szívesen eszik, lefogy.
További hasznos tudnivalók
Azok a nyulak, amelyek kis koruktól hozzá vannak szoktatva, hogy ölbe veszik őket, nem ijednek meg, de nem szabad elfelejteni, hogy nem ez a természetes számukra. Amikor felvesszük a nyulat, a legbiztonságosabb módja, hogy az egyik kezünket a mellső lábainál a teste alá csúsztatjuk, a hátulsó lábai között pedig a másik kezünkkel támasztjuk meg a testét. Soha ne emeljük fel a nyulat a füleinél fogva, vagy a tarkótájék bőrét megragadva. Mindig óvatosan tegyük le a nyulat, a hátulsó lábai érjenek először a talajra, fontos, hogy ne csúszós felületre tegyük.
A házinyulak általában 3-4 hónapos korukban válnak ivaréretté. Az anyanyúl 30 napi vemhesség után 7-10 kis nyulat hoz a világra, s ezeket fel is tudja nevelni.
Ne feledjük, tévhit, hogy a nőstényeknek életükben egyszer mindenképpen elleni kell. A nem ellő vagy ivartalanított állat sokkal tovább él azonos korú, tenyésztésre rendszeresen igénybe vett társához képest.
Szakadáti Rozália,
a KMVSZ falugazdásza
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.