Időszerű kórokozók megjelenése a zöldségtermesztésben (2.) - A paradicsom fitoftórás megbetegedése
Időszerű kórokozók megjelenése a zöldségtermesztésben (2.) - A paradicsom fitoftórás megbetegedése
 / Gazdaság

Folytatva cikksorozatunkat, további olyan időszerű betegségeket és az ellenük való védekezést szeretnénk bemutatni olvasóinknak, amelyeknek előfordulása igen gyakori. 

Mint azt a cikksorozatunk előző részében is jeleztük, minden zöldségfélének megvannak a maga „legveszedelmesebb” gombás megbetegedései, és ez a paradicsom esetében sincs másképp. Ennek a kórokozónak több elnevezése ismert. A fitoftórán kívül még paradicsomvésznek, a köznyelvben pedig „ragyának” szokták nevezni. A hivatalos, bejegyzett elnevezése a Phytopthora infestans. Az idei nyár alkalmával – a csapadékosabb, párásabb időjárásnak köszönhetően – sokan találkozhattak ennek a betegségnek a megjelenésével. Ez a kórokozó nemcsak a paradicsomot, hanem a burgonyát is előszeretettel támadja, és ha a tüneteket későn vesszük észre, akkor nagyon hamar tönkre is teszi az állományunkat. A burgonya esetében ezt a típusú betegséget burgonyavésznek szokták hívni.

A kórokozó megjelenése, terjedése és tünetei

A fitoftórás betegség főként szabadföldön, de a növényházakban is egyre gyakrabban fellép. A kórokozó megjelenésének ideje leginkább június második felétől megkezdve a nyári hónapokra tehető. A megbetegedés megjelenéséhez is hasonló feltételek és körülmények szükségesek, mint az uborka peronoszpóra esetében, ugyanis a befertőződéshez itt is szükség van több (6-8) órás vízborítottságú növényállományra vagy hosszantartó magas páratartalomra és legalább 13-18 °C hőmérsékletre. A sporangiumok a légárammal terjesztik a fertőzést. A kórokozó úgy a paradicsom, mint a burgonya esetében a beteg növényi maradványokon, illetve a gumó belsejében telelhet át. Újabban bebizonyították, hogy spórája a talajban több évig is elfekszik és fertőzőképes marad.

Időszerű kórokozók megjelenése a zöldségtermesztésben (2.) - A paradicsom fitoftórás megbetegedése
Időszerű kórokozók megjelenése a zöldségtermesztésben (2.) - A paradicsom fitoftórás megbetegedése

Ez a betegség nemhiába kapta a paradicsomvész elnevezést, mert a kórokozó a növény minden egyes részét megtámadhatja, és nagyon hamar el is pusztíthatja azt. Ha a tüneteket későn észleljük és a növényvédelmi kezelés elmarad, úgy az állományunk néhány nap alatt tönkremegy, úgy fog kinézni, mintha leforrázták volna.

Hirdetés

A levéltünet először az idősebb leveleken jelentkezik. Azokon kezdetben sárgás, szürkészöld, később barna vagy fekete foltok mutatkoznak, amelyek gyorsan szétterjednek, és a levél elpusztul, míg gyakran a nyél hosszabb ideig egészséges marad. Nedves körülmények között a levél fonákán fehér sporangiumtartó-gyep képződik. Tünetek a száron is mutatkozhatnak. Azon nagy kiterjedésű, barnás-fekete, határozott szélű foltok vannak, ezek a szárat teljesen körülölelhetik, de a felettük lévő részek csak lassan pusztulnak el. A kórokozó a paradicsom termését is megtámadhatja. A kezdetben szürkészöld, később szennyes-barna, redőzött foltokat okoz, amelyek főleg a termés felső részén vannak, ezért nem összetéveszthetőek a paradicsom kalcium hiányos csúcsrothadásával. A terméshús a beteg részeken kemény. Bár ezek a bogyók beérnek, de fogyasztásra, feldolgozásra alkalmatlanok lesznek.

Vegyszer nélküli védekezés lehetőségei

A paradicsom fitoftórás megbetegedése elleni hatékony védekezés esetében is (úgy, mint az uborkaperonoszpóránál) nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre, főleg abban az esetben, ha vegyszer használata nélkül szeretnénk paradicsomot termeszteni. A megelőző jellegű védekezésekre több lehetőségünk is van, amelyek mindegyikét érdemes betartani. Olyan fajtákat válasszunk, amelyek kevésbé fogékonyak a betegségre, valamint a fémzárolt vetőmagot mindig megbízható helyről vásároljuk. A terület kiválasztásakor igyekezzünk szellős parcellát választani a termesztéshez.

Annak ellenére, hogy a paradicsom jól tűri az önmaga utáni (monokulurás) termesztést, érdemes betartani a vetésváltást, mivel a talajban áttelelő gombaspórák az első adandó alkalommal fertőzni kezdenek. Amennyiben önmaga után szeretnénk termeszteni, akkor ügyeljünk az előző évi növényi maradványok alapos eltávolítására.

Nagyon fontos a szellős (nem besűrített) növényállomány, valamint a terület gyommentesen tartása. A túl korai kiültetés és a túlzó nitrogéntrágyázás esetén gyengébb szövetű növényállományt kapunk, amelyek érzékenyebbek lesznek a betegségre.

Az öntözési idő és mód helyes megválasztásával (estére soha ne öntözzünk!) a növények felületének nedves időszakát kedvezően tudjuk kezelni.

Úgy ültessünk, hogy még véletlenül se érintkezzen a talajjal a növény levele. Később is figyelni kell arra, hogy a levelek minél távolabb legyenek a talajfelszíntől. Ahogy cseperedik a növény, nem árt kicsit felkopaszítani.

Folyamatosan, szinte heti rendszerességgel (főleg a kis zöldparadicsomok megjelenésétől) erősítsük a növényünk immunrendszerét, amelyet vízzel hígított házi tejjel vagy csalánlével, esetleg egyéb más biológiai növénykondicionáló készítményekkel végezhetjük el.

A fitoftóra megelőzése érdekében is alkalmazhatóak azok az ismertebb biológiai készítmények, amelyek megakadályozzák a kórokozó gombákat abban, hogy a növények szöveteibe jussanak. Ilyenek lehetnek például a lombon keresztül használható Polyverzum vagy Amazon, esetleg a gyökérzónába kijuttatott Trichoderma készítmények.

Meg kell jegyezni, hogy az imént felsorolt védekezési lehetőségek csupán megelőző jelleggel működnek hatásosan, ugyanis ha a kórokozó már felüti a fejét a növényállományunkban, abban az estben vegyszeres védekezésre lesz szükség.

Vegyszeres védekezés lehetőségei

Vegyszeres védekezés esetén is a megelőzésre kell törekedni. Az állományban érdemes megelőzésképpen (preventíven) permetezni. Amennyiben kihagyjuk a rendszeres (7-10 nap) permetezési fordulókat, akkor különösen figyelni kell az időjárásra, és már az első tünetek megjelenése esetén védekezni. A betegség gyorsan terjed, tehát nem szabad késlekedni a kémiai védekezéssel. A megfelelő hatás- és a kórokozó rezisztensé válásának megelőzése érdekében (hasonlóan az uborka peronoszpóra elleni védekezésnél) egy adott készítményt 2-3-szori alkalmazása után váltani kell.

A növényvédelmi készítmények közül a réz, folpet, kaptán, klórtalonil, mankoceb, metiram hatóanyaggal rendelkező kontakt hatású készítmények jól működnek a betegség megelőzésében. Amennyiben viszont járványveszélyes időszak van (tartósan csapadékos, párás időjárás, 20 °C körüli hőmérséklet), úgy érdemes inkább felszívódó hatóanyagú (azoxisztrobin, cimoxanil, benalaxil, dimetomorf, metalaxil, fluazinam, iprovalikarb, propamokarb), vagy kombinált tartalmú készítményeket alkalmazni.

A növényvédelmi kezeléseket pedig az élelmezés-egészségügyi várakozási idő szigorú betartásával alkalmazzuk!

Nagy Éva falugazdász, 
Pro Agricultura Carpatika Megyei Jótékonysági Alapítvány


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.