Európának nem kell az orosz olaj, Ázsiában viszont előszeretettel vásárolják / Fotó: Shutterstock
Európának nem kell az orosz olaj, Ázsiában viszont előszeretettel vásárolják / Fotó: Shutterstock
 / Gazdaság

A nyugati országok szankciókkal sújtották Moszkvát, így Oroszország kénytelen Ázsiában értékesíteni az energiahordozóit, India és Kína pedig előszeretettel veszi az engedményekkel értékesített orosz olajat.

India júliusban napi 2,07 millió hordó olajat vásárolt Oroszországból, 4,2 százalékkal többet, mint júniusban, és 12 százalékkal nagyobb volument, mint egy évvel ezelőtt. A világ legnépesebb országa ezzel megelőzte Kínát, a távol-keleti óriás ugyanis naponta 1,76 millió hordót importált.

Az orosz fekete arany az elmúlt hónapban India teljes importjának 44 százalékát tette ki a Reuters szerint. Ez azzal magyarázható, hogy az ország finomítói előszeretettel veszik az engedményekkel értékesített orosz olajat, miután a nyugati országok szankciókkal sújtották Moszkvát, így Oroszország kénytelen Ázsiában értékesíteni az energiahordozóit.

Újdelhi az orosz–ukrán háború kirobbanása óta 10,4 milliárd dollárt spórolhatott az oroszországi importtal, ráadásul az indiai finomítók sokszor a hordónkénti hatvandolláros ársapka feletti összeget fizetnek a fekete aranyért.

Washington ennek ellenére sem kérte Indiától a vásárlások visszafogását.

Sőt, India azt állítja, hogy ez biztosítja a stabilitást a globális energiapiacokon, nélkülük a világpiaci ár a duplája lenne. Érdemes hozzátenni, hogy a két ország jó kapcsolatai több évtizedre tekintenek vissza, ebből kifolyólag Újdelhi semmilyen büntetőintézkedést nem vezetett be Moszkva ellen, és nem ítélte Oroszországot,

inkább közvetítőként lép fel a konfliktusban.

India az energiahordozók mellett az orosz műtrágyát és fegyvereket is nagy mennyiségben veszi, miközben Oroszország az indiai gyógyszerek egyik legfőbb felvevőpiacának számít, és bekerült India öt legnagyobb kereskedelmi partnere közé.

Bár a kínai finomítók importja kismértékben visszaesett júliusban, ez cégenként változó. Például az egyik legnagyobb olajvásárlójának számító vegyipari vállalat, a Shanghai Petrochemical idén felpörgette az Oroszországból származó behozatalt: a cég 620 ezer tonna orosz nyersolajat vásárolt az első fél évben, míg tavaly még egy tonnát sem. Ennek köszönhetően a vállalat nyereséges lett, holott egy éve még veszteséget termelt.

A fekete arany még mindig nélkülözhetetlen

Az olaj továbbra is a világ egyik legfontosabb erőforrása maradt.

Az Egyesült Államok, Szaúd-Arábia és Oroszország – a Szovjetunióhoz tartozó Orosz Föderáció rendszerváltás előtti termelését is beleszámítva – minden más országnál több fekete aranyat termelt ki az elmúlt évtizedekben.

A három ország együttesen a globális olajtermelés 40 százalékát adta tavaly napi 32,8 millió hordóval.

Gázból Oroszország rendelkezik a világ legnagyobb készletével,és bár az Egyesült Államok csak az ötödik helyen áll ezen a listán, mégis a legnagyobb termelő. A szén-dioxid-mentesítésre irányuló erőfeszítések ellenére az energiahordozókat viszonylag kevés ország aknázza ki, ami továbbra is jelentős gazdasági és politikai előnyöket jelent az érintett államoknak - közölte a vg.hu.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.