Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke

MTI

 / Gazdaság
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Oroszország jobban érdekelt a földgáz fegyverként való felhasználásában, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy inkább elégeti, mintsem eladja, hogy ezzel vágjon vissza az Ukrajna elleni inváziója miatt rá kirótt nyugat szankciókra – hangsúlyozta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden, a G20-csoport éves csúcstalálkozóján Indonéziában.

Hirdetés

Moszkva idén csökkentette az Európai Unióba irányuló gázszállításait a szankciókra válaszul. Az orosz fellépés hiányt okoz a globális energiapiacokon, és az árak az egekbe szöknek – mondta a Bizottság elnöke.

Hozzátette: az EU ezért támogatja az olajárplafon bevezetését, mivel ez az alacsony és közepes jövedelmű országok számára is előnyös lenne.

Hirdetés

Von der Leyen ugyanakkor azt is leszögezte: hogy a helyzetet legjobban a tiszta energiaforrásokra való átállás felgyorsítása oldhatná meg, ugyanis ez nemcsak az energiaválságra, hanem a klímaválságra is választ adna.

Európa a következő öt évben legalább 4 milliárd eurót (1621 milliárd forintot) fektetne a megújuló energiákba, például a hidrogénbe, ami a nagyléptékű magánberuházásokat is ösztönzi – mondta Von der Leyen.

Charles Michel, az EU-tagországok állam- és kormányfői tanácsának elnöke, aki szintén részt vesz a Balin megrendezett csúcstalálkozón, ugyancsak azzal vádolta Moszkvát, hogy fegyverként használja az energiát, aminek negatív gazdasági hatásai nemcsak Európában, hanem világszerte érezhetőek.

A G20 a világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő húszas csoport, amely rendszeresen találkozik, hogy megvitassák a legfontosabb globális kérdéseket. Az idei csúcstalálkozón Oroszországot Szergej Lavrov külügyminiszter képviseli.

Forrás

MTI