Már a német kikötők előtt is torlódnak a konténerhajók
Már a német kikötők előtt is torlódnak a konténerhajók

MTI

 / Gazdaság

A koronavírus-járvány kezdete óta első alkalommal az Északi-tengert is elérte a konténeres tengeri fuvarozásban kialakult késés és torlódás.

Hirdetés

A globális tengeri konténeres szállítási kapacitásnak közel két százaléka rekedt meg Németország, Hollandia és Belgium kikötőiben és nem lehet sem ki, sem berakodni - közölte kedden a Kieli Világgazdasági Intézet (IfW), írja az MTI.

Az IfW szerint mintegy tucatnyi nagy konténerhajó - amelyek összkapacitása körülbelül 150 ezer szabványos konténer - várakozik a Német-öbölben,

hogy Hamburgba vagy Bremerhavenbe befusson.

A rotterdami és antwerpeni kikötőknél még ennél is drámaibb a helyzet. Los Angeles előtt viszont már teljesen feloldódott a konténerhajók torlódása - jelentette az IfW.

A globális teherszállítási kapacitás több mint három százalékát

jelenleg a Sanghaj és a szomszédos Csöcsiang tartomány előtti torlódások kötik le.

Az IfW szerint a sanghaji zárlat miatt eddig akár 700 millió euró értékű, Kínából Németországba tartó export esett ki.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.