Negyven éve először nőtt 10 százalék fölé a brit infláció
Negyven éve először nőtt 10 százalék fölé a brit infláció

MTI

 / Gazdaság

Negyven év óta először tíz százalék fölé emelkedett az éves brit infláció.

Hirdetés

A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai beszámolója szerint a lakhatási költségek nélkül számolt fogyasztói árak (CPI) júliusban 10,1 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - írja az MTI.

Júniusban 9,4 százalékos tizenkéthavi inflációt mértek Nagy-Britanniában.

Az ONS kiemeli: a júliusi tizenkéthavi inflációs ütem a legmagasabb azóta, hogy az éves infláció havi rendszerességű mérése a jelenlegi módszertannal 1997 januárjában megkezdődött.

A modellezéssel még korábbra visszaszámolt adatok alapján legutóbb 1982 januárjában, vagyis több mint negyven éve volt a múlt havinál gyorsabb az éves brit infláció, 11 százalék körüli ütemmel - áll a statisztikai hivatal szerdai beszámolójában.

Az ONS szerint a júliusi infláció teljes kosarának átlagán belül az élelmiszerek és az üdítőitalok ára, valamint a közlekedési költségek emelkedtek a legnagyobb mértékben.

Az élelmiszer- és üdítőital-árak a múlt hónappal zárult egy évben 12,7 százalékkal nőttek a júniusban mért 9,8 százalékos emelkedés után.

A közlekedési költségek 15,1 százalékkal, a kiskereskedelmi üzemanyagárak 43,7 százalékkal emelkedtek tizenkét hónap alatt.

A motorbenzin literje júliusban átlagosan 1,8950 fontba (910 forintba), a dízelüzemanyagé 1,9790 fontba (950 forintba) került Nagy-Britanniában. Egy évvel korábban literenként 1,3260, illetve 1,3550 fontért árulták a benzint és a gázolajat a brit töltőállomásokon - áll a statisztikai hivatal szerdai ismertetésében.

A brit infláció gyorsulása a hivatalos előrejelzések szerint korántsem ért véget.

A Bank of England minap ismertetett friss negyedéves pénzügypolitikai jelentésében közölte: új, felülvizsgált prognózisa szerint az idei negyedik negyedévben az éves összevetésű infláció valamivel 13 százalék fölé emelkedik.

A brit jegybank hangsúlyozta: ez 3 százalékponttal gyorsabb tizenkét havi infláció lenne az előző, májusban kiadott pénzügypolitikai jelentésben erre az időszakra valószínűsített ütemnél.

A Bank of England inflációs célja 2 százalék.

A monetáris tanács szerint a felfelé ható inflációs nyomás elsődleges hajtóerejét a vártnál is valószínűleg gyorsabban emelkedő háztartási energiahordozó-árak adják.

A Bank of England kiemelte: a 2022 végére szóló határidős fölgázszállítási tranzakciók fontban számolt ára május óta csaknem a kétszeresére emelkedett.

A brit jegybank új előrejelzése szerint ebben a környezetben a háztartások adózott reáljövedelme várhatóan meredek ívben zuhan, és a brit gazdaság 2022 negyedik negyedévétől recesszióba kerül.

Londoni pénzügyi elemzők várakozása szerint a Bank of England ennek ellenére folytatja kamatemelési ciklusát.

Az egyik legnagyobb londoni központú globális pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, a Capital Economics az új brit inflációs adatok szerdai ismertetése utáni gyorselemzésében közölte: várakozása szerint a ciklus végéig 3,00 százalékra emelkedik a Bank of England irányadó kamata a jelenlegi 1,75 százalékról.

A Bank of England - az EU-n kívüli legnagyobb európai gazdaság jegybankja - tavaly decemberben kezdte jelenlegi szigorítási ciklusát az addigi 0,10 százalékos mélységi rekordról.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.