Európa csaknem felét aszály fenyegeti - derült ki az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának (JRC) hétfőn közzétett jelentéséből.
A JRC azt írja, hogy augusztus 10-én Európa területének 47 százalékán elérte a figyelmeztetési szintet az aszály mértéke, míg a vizsgált régiók 17 százalékán a teljes riasztási fokozat van érvényben - írja az MTI.
A kutatók szerint a szárazság a kevés esővel és a májustól kezdődő számos hőhullámmal függ össze,
amelyek Európa-szerte széles körben befolyásolták a folyók vízhozamát.
A vízmennyiség csökkenése az energiaágazatot is hátrányosan érintette mind a vízenergia-termelés, mind más erőművek hűtőrendszerei esetében. Hozzátették, az aszály vélhetően jelentősen csökkentette a nyári terméshozamokat, leginkább a kukoricát, a szójababot és a napraforgót érintette.
„A talajnedvesség alacsony mértéke és a növényekre nehezedő környezeti terhelés egyaránt súlyos” – áll a jelentésben, amely több mint egy tucat olyan országot sorolt fel, ahol az aszályveszély fokozódott, köztük Németországot, Franciaországot és Nagy-Britanniát. Európa többi részén, amelyet már korábban is sújtott az aszály, stabilan fennmarad a súlyos szárazság.
A dokumentum szerint azokban a régiókban romlanak leginkább a körülmények, amelyeket már 2022 tavaszán is érintett az aszály – például Észak-Olaszország, Délkelet-Franciaország, valamint Magyarország és Románia egyes területein.
A kutatók előrejelzése alapján a Földközi-tenger nyugati térségében novemberig a szokásosnál melegebb és szárazabb körülményekre lehet számítani a kontinensen.
„A közelmúltban lehullott csapadék enyhíthette az aszályos körülményeket Európa egyes régióiban” – mondják a szakértők. „Egyes területeken azonban a kapcsolódó zivatarok károkat, veszteségeket okoztak, és mérsékelhetik a csapadék jótékony hatását” – vélik a jelentés készítői.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.