6 frissítő, ami bármelyik bolti üdítőnél jobb

Nem elég, hogy a boltokban kapható szénsavas üdítők többsége tele van cukorral, koffeinnel, elhízáshoz, diabéteszhez vezet, fogszuvasodást okoz, de a többségben semmilyen értékes tápanyag sincs. Mutatunk most 6 alternatívát, mely amellett, hogy kiváló ízű, garantálja a nyári felfrissülést.

Hirdetés

Amikor a hőmérő higanyszála az egekbe kúszik, és rögtön egy gyöngyöző üveg kóla után nyúlunk, jusson eszünkbe, mennyi cukor is van az ilyen üdítőkben, mennyi káros anyagot tartalmaznak, melyek a fogainkon túl a belső szerveinknek sem tesznek jót. Ráadásul még drágák is. Mutatunk most helyettük hat olcsó, könnyen elkészíthető frissítőt, melyek jó hatással vannak az egészségünkre, ráadásul finomak is - írja a Házipatika.com.

A receptek mindegyike úgy kezdődik, töltsünk meg egy kancsót legalább egy liter vízzel, majd adjuk hozzá a felsorolt gyümölcsöket, zöldségeket vagy fűszereket, hűtsük le a kívánt hőmérsékletre, és fogyasszuk egészséggel. Ne feledjük, ha le is ittuk az összetevőkről a vizet, azok még egy újabb adagra biztosan elegendő ízt tartalmaznak, használjuk fel őket újra. Ügyeljünk viszont arra, hogy a citrusfélék, ha túl sokáig áznak, keserű utóízt hagyhatnak a szánkban. A limonádékat legfeljebb három napig tartsuk a hűtőben, addig mindenképp fogyasszuk el. De lássuk is, mik azok az ízkombinációk, melyek hűsítően hatnak a hőségben.

Áfonyás narancs

Hozzávalók:

  • két narancs vagy mandarinnarancs (a magokat és a héjat távolítsuk el)
  • 10-15 szem áfonya

Elkészítés:

Hirdetés

Hámozzuk meg a narancsokat, lehetőleg a gerezdekről is távolítsuk el a finom hártyát. Ha nem akarunk bíbelődni, ki is facsarhatjuk a levét. Öntsük a kancsó vízbe, majd adjuk hozzá az áfonyát. Fogyasztás előtt hűtsük legalább négy órát. A narancsok tele vannak C-vitaminnal, rosttal és egyéb tápanyagokkal, míg az áfonya szintén kiváló forrása a C-vitaminnak és az antioxidánsoknak. Aki szereti, néhány mentalevelet is dobhat bele, aki édesebben szereti, tehet bele mézet, sztíviát vagy eritritet.

Mentás uborka

Hozzávalók:

  • egy vékonyan szeletelt uborka
  • legalább 8 friss mentalevél

Elkészítés:

Mossuk meg alaposan az uborkát. Ízlés szerint héjával vagy anélkül vágjuk nagyon vékony szeletekre. A mentaleveleket kicsit törjük össze, vagy finoman morzsoljuk bele a kezünkkel az uborkás vízbe, keverjük meg, majd tegyük a hűtőbe pár órára, vagy akár egy éjszakára, hogy minél jobban kiázzon az íze. Az uborka antioxidánsokkal, köztük flavonoidokkal és tanninokkal segíti a szervezet szabadgyökök elleni harcát. A menta extra löketet az az immunrendszernek, magas antioxidáns-tartalma mellett pedig A-vitamin-forrásnak sem utolsó.

Bazsalikomos dinnye

Hozzávalók:

  • Két csésze kimagozott, kockára vágott görögdinnye
  • 10-15 friss bazsalikomlevél

Elkészítés:

Ez egy igazán nyári ízkombináció, melyhez a hozzávalókat csak be kell dobni a kancsóba, mehet rá a víz, irány a hűtő néhány órára, és már fogyasztható is. A hűsítő limonádé tele van C-vitaminnal, a görögdinnyének hála karotinoidokkal, melyek az immunrendszerünket támogatják, míg a bazsalikom ismert gyulladáscsökkentő és az emésztést is segíti, így egy jó bográcsozáshoz szó szerint hasznos frissítő lehet ez a limonádé.

Citromos eper

Hozzávalók:

  • öt apróra vágott eper
  • egy szelet citrom héjastól

Elkészítés:

Ez egy igazi C-vitamin-bomba hiszen az eper és a citrom is kiváló forrása e nélkülözhetetlen elemnek, ráadásul mindkettő gazdag még B9-, valamint B6-vitaminban és káliumban. Ha még nem próbálta ezt a kombinációt, meg fog lepődni, milyen intenzív és édes az íze. Ahhoz azonban, hogy a kancsóba dobált hozzávalók a vízzel jól elkeveredjenek, és kiadják aromájukat, legalább 4 órán át érdemes pihentetni a hűtőben.

Cseresznyés lime

Hozzávalók:

  • két csésze kimagozott, félbe vágott cseresznye
  • egy friss, vékonyra szeletelt lime

Elkészítés:

A cseresznye kicsit lassabban adja ki az ízét, mint a többi gyümölcs, így ezt az italt fogyasztás előtt 6 órával érdemes bekeverni. Cserébe a türelmünkért viszont egy igazán hűs és frissítő italt kapunk, ami tele van antioxidánsokkal, fitokemikáliákkal, melyek a növények titkos fegyverei, C-vitaminnal, káliummal, a lime-nak köszönhetően pedig még magnézium is turbózza ezt a szuper ízkombinációjú italt.

Fahéjas alma

Hozzávalók:

  • egy vékonyra szeletelt alma, magház nélkül
  • két rúd fahéj

Elkészítés:

Az alma és a fahéj minden évszakban nyerő páros, aminek nemcsak az íze, de az illata is igazán csábító. Ahhoz, hogy az összetevők kiadják az ízüket, érdemes egy éjszakán át pihentetni a hűtőben. Az alma, mely antioxidánsokban, C-vitaminban és káliumban gazdag, önmagában is igazi egészségbomba, ám kiegészítve a gyulladáscsökkentő hatásáról ismert fahéjjal, mely segíthet a fertőzések legyőzésében és a test regenerálódásában is, igazi főnyeremény.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.