A felmérésből az is kiderül, hogy a megkérdezettek 66 százaléka úgy véli, az Unió szerepe meghatározó a fiatalok jövője szempontjából

MTI

 / Mozaik

Az Európai Uniónak nagyobb szerepet kellene játszania a koronavírus-járvány okozta válság kezelésében - derült ki egyebek közt az Európai Unió jövőjéről szóló, pénteken közzétett Eurobarométer-felmérésből.

Hirdetés

Az EU közvélemény-kutató intézetének kutatása szerint tíz megkérdezett európaiból nyolc úgy gondolja: az Európa jövőjéről rendezett, vasárnap kezdődő konferenciasorozatnak elsősorban azt kellene megvizsgálnia, hogy az EU hogyan kezelhetné jobban a globális válságokat, közölte az MTI.

A felmérésből az is kiderül, hogy a megkérdezettek 66 százaléka úgy véli, az Unió szerepe meghatározó a fiatalok jövője szempontjából, ezért a konferenciasorozatnak külön a fiatalokat is meg kellene szólítania. Hasonló arányban tekintik a fiatalok az Uniót "biztos pontnak egy zavaros világban", azonban ez az érték 11 százalékkal alacsonyabb a 2018-ban mértnél.

Az elemzés az európai választásokkal és az Európai Bizottság elnökének megválasztásával is foglalkozott: a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy kétszer annyian vannak azok az európaiak (42 százalék), akik szerint jó ötlet a transznacionális listák bevezetése az európai választásokon, mint ahányan (19 százalék) elutasítják ezt. A válaszadók több mint kétharmada támogatja továbbá, hogy az Európai Bizottság elnökét a választásokon induló vezető jelöltek közül válasszák ki, mert ez átláthatóbb és demokratikusabb folyamat.

Hirdetés

A felmérést az Európai Parlament és az Európai Bizottság megbízásából 27 tagállamban tavaly október vége és november vége között készítették el. Összesen mintegy 27 034 interjúra került sor, amelynek eredményeit két nappal Európai Unió jövőjéről szóló konferenciasorozat elindítása előtt közölték. A vasárnap induló rendezvénysorozat célja egyebek mellett, hogy megoldást találjon az Unió régóta tartó és új problémáira, és megerősítse az európai szolidaritást.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.